Ugrás a tartalomra
Ha változtatni akarsz az életeden, akkor százezer lépés fájdalmával kell megküzdened. Elindulsz, egy lépés fájdalom. Továbblépsz, még egy lépés fájdalom, de ebben az egy lépésben hogyan lenne benne a százezer lépés fájdalma? A gyáva ember ettől az egy lépés fájdalmától fél. És racionális hazugságokkal próbálja megmagyarázni, hogy miért is nem teszi meg. Mert aki fél, az elkezd kifogásokat gyártani, hogy megmagyarázza a saját szegényes lelki bizonyítványát. Ahelyett, hogy szembenéznénk azzal, mit tettünk magunkkal, elkezdjük sajnálni magunkat. Ami jajveszékelésbe fordul, majd marjuk magunkat, hogy lehettünk ilyen hülyék. De még mindig nem változtatunk.
Kapcsolódó idézetek
-
A kudarctól való félelem mögött ott húzódik egy lépcsőfok, ez pedig a gyávaság. Mert aki gyáva, az fél is mindentől.
Csernus Imre
-
Kell valami olyat találnunk, amiért lelkesedünk annyira, hogy kockázatot vállaljunk érte, átugorjuk az akadályokat és áttörjük a falakat, amelyekkel mindig szembe találjuk önmagunkat. Ha nincs meg ez az érzés azzal kapcsolatban, amit csinálunk, az első nagy akadálynál meghátrálunk.
George Lucas
-
Néha csak azért lépünk rá egy útra, mert nem hiszünk benne. Ilyenkor könnyû dolgunk van: csupán be kell bizonyítanunk, hogy ez nem a mi utunk. De aztán amikor a dolgok elindulnak, és az út felfedi magát előttünk, félünk továbbmenni.
Paulo Coelho
-
Ez is egy gyakran ismételgetett frázis. Nem léphetsz tovább, amíg nem engeded el a múltat. Az elengedés a dolog könnyebbik része, de továbblépni nehezebb, ezért néha harcolunk ellene. Megpróbálunk mindent úgy tenni, ahogy előtte, bár a dolgok nem maradhatnak ugyanúgy. Van egy pont, amikor el kell engednünk, tovább kell lépnünk, mert nem számít, hogy milyen fájdalmas, csak így léphetünk előre.
-
A legtöbb ember életében eljön egyszer az idő, amikor elhatalmasodik rajta a félelem. Ettől azonban nem válik gyávává. Azok a gyávák, akik semmit sem tesznek, amikor a félelem pusztulással fenyegeti őket. Amikor a szükség úgy hozza, szembe kell nézned a félelemmel. Ha így teszel, megeshet, hogy nem éled túl, de ha meghalsz, legalább nem gyáván távozol a másvilágra.
Darren Shan
-
Igen, ha hibát követünk el, bocsánatot kell kérnünk, aztán pedig tovább lépni. Meg kell próbálni elfogadni az életünkben a változásokat, azt kell választanunk, hogy megbízunk egy régi ellenségben, vagy meg kell tanulnunk, hogy ne mi vívjuk meg a gyerekeink harcait. De néha az a fájdalom, amit mi okoztunk, olyan nagy, hogy nem lehetséges továbblépni.
-
A gyáva ember nem vállalja a tetteiért a felelősséget. Mert fél. És könnyebb és egyszerûbb a többiekkel együtt ordítani, mert még azt is csak tömegben meri. A gyereket felállítjuk a hisztiből és szembesítjük a tetteivel. Mi felnőttek, és okosok, és bátrak, és egyenesek és becsületesek, mikor fogunk szembesülni tetteinkkel?
Alföldi Róbert
-
A félelem nem az ördögtől való, hanem az emberi létünk alapvető és fontos tulajdonsága, amivel elindulhat a fejlődés. (...) Az egyik út: bedugom a fejem a homokba, és habzsolom, falom a külsőségeket, hogy majd a segítségükkel jobban érezzem magamat. A másik út: ki merem mondani azt, hogy gyáva vagyok kockáztatni, vagyis elfogadom, hogy a gyávaság ott lakik bennem. Csakhogy azt is tudom, hogy csak rajtam áll, hogy másként döntök-e.
Csernus Imre
-
Ha új dolgokat csinál az ember, óhatatlanul akadályokkal fog szembesülni. Egy új út magától értetődő módon járatlan. Csakis kitartással és időráfordítással taposhatjuk ki magunknak, hogy előrejussunk rajta.
Ryan Holiday
-
Félek én is, sok mindentől. És a rettegés nagy zavart támaszt az ember fejében. Félek a gyávaságtól, az ember az életével fizethet érte... és többnyire másvalakinek az életével. Félek az elvesztegetett időtől, hisz oly rövid az élet.