Ugrás a tartalomra
A legtöbb ember életében eljön egyszer az idő, amikor elhatalmasodik rajta a félelem. Ettől azonban nem válik gyávává. Azok a gyávák, akik semmit sem tesznek, amikor a félelem pusztulással fenyegeti őket. Amikor a szükség úgy hozza, szembe kell nézned a félelemmel. Ha így teszel, megeshet, hogy nem éled túl, de ha meghalsz, legalább nem gyáván távozol a másvilágra.
Kapcsolódó idézetek
-
Sok mindent elmondtak már a bátorságról, de a bátorságot a félelem határozza meg. A gyávák az életük elvesztésétől rettegnek, de ha nem csupán a halál az, ami riaszt, akkor érted meg a sötétséget. Tudod, hogy vannak sebek, amik sosem gyógyulnak be, tudod, hogy van, amit elvesztettél, és ami sosem lesz meg újra, és hogy van, ami a halálnál is rosszabb.
-
Néha még a legbátrabbak is félnek. Az a fontos, hogy ne engedjük magunknak, hogy a félelem uralja az egész életünket.
T. J. Klune
-
Aki félelemben él, nem is él igazán. Mindig is lesznek olyanok, akik szembeszállnak a félelemmel, és mindig lesznek olyanok, akik inkább elmenekülnek.
-
A félelemmel kétféleképp bánhatsz: tudatosíthatod magadban, hogy félsz, és aztán igyekezhetsz megszabadulni tőle, vagy visszafojthatod, és megpróbálhatsz elrejtőzni előle. Az emberek általában nem tárgyilagosan szemlélik a félelmet, ezért nem is értik igazán. A végén magukba zárják a félelmeiket, és minden erejükkel azon fáradoznak, hogy semmi olyan ne történjen, ami felébreszthetné őket. Ezért aztán egész életük azzal telik el, hogy olyan "megnyugtató" és "irányítható" állapotokat hozzanak létre, amelyekben biztonságban érzik magukat. Ettől lesz csak igazán ijesztő a világ.
Michael A. Singer
-
Az életben sokszor lesznek olyan helyzetek, amikor félni fogsz. A félelem érthető, de ha nem dolgozol azon, hogy legyûrd, nagyszerû dolgokat veszíthetsz el.
-
A félelemtől nem lehet megszabadulni, de nem is kell. Nem ismerek egyetlen olyan embert sem, aki ne félne - én is félek. Az azonban már baj, ha mindig elkerülöm az olyan helyzeteket, ahol esetleg félni kell, mert akkor nagyon leszûkítem az életteremet, és a saját félelmemnek a foglya leszek. Nem merek semmit sem csinálni, mert esetleg félni kell. A legtöbb esetben tehát nem az a baj, hogy félek, hanem az, hogy félek félni.
Feldmár András
-
A bátorság nem azt jelenti, hogy az ember nem fél (...), hanem azt, hogy az ember nem mutatja ki a félelmét. A legbátrabb ember is félhet, amikor lesújtó esélyekkel, a halállal és túlerőben lévő ellenséggel kerül szembe. De a legbátrabbak ilyenkor tovább harcolnak, és soha nem adják fel.
Barbara Cartland
-
Vannak, akik bátornak hiszik magukat, de amikor eljön az alkalom, hogy ezt bizonyítsák, visszakoznak. Mások viszont javíthatatlan gyávának tartják magukat, aztán ők csodálkoznak a legjobban, na meg mások is, amikor látják viselkedésüket. Sosem lehetünk biztosak abban, hogyan reagálunk egy kiélezett helyzetben, míg valójában bele nem kerülünk.
-
Egy olyan ember, aki tele van félelemmel, csak gyûlölni tud - a gyûlölet a félelem természetes következménye. Aki tele van félelemmel, tele van haraggal is; aki tele van félelemmel, az inkább az élet ellen van, mint mellette. Számára a halál tûnik az egyetlen megnyugvásnak. A félelemmel teli ember önpusztító, életellenes. Számára az élet veszélyesnek tûnik, mert ahhoz, hogy élj, szeretned kell.
Osho
-
A bátorság azt jelenti, hogy eljön egy pillanat, amikor minden rajtad múlik, minden, az élet is, és a halál is, minden, és tudod, hogy minden rajtad múlik, és elbírod ennek a tudásnak a felelősségét és súlyát, és vállalod a sorsod, és azt teszed, amit tenned kell. És ne gondold, hogy nem félhetsz közben. Mert az, hogy félsz, az nem jelenti, hogy gyáva vagy. Mert a félelem az alap, abból következik, hogy tudod, hogy mivel nézel szembe. Ha le tudod győzni a döntő pillanatban, az a bátorság.
Dragomán György