Hallgattak, mert vágytak e szívüknek oly kedves csendre; ebbe rejtőztek egymás elől, mint valami lángvörös, sûrû felhőbe, a riadt félszegség fényködébe, hogy pillantásokkal, kézszorításokkal szóljanak egymáshoz, a szenvedélyes szavaknál, vallomásoknál beszédesebb sóhajokkal, csókokat ígérő, szenvedélytől, mámortól, áhítattól sugárzó mosollyal beszéljenek.

Kapcsolódó idézetek

1. Időnként (...) az is előfordult, hogy csak szótlanul ültek vagy sétáltak egymás mellett, szemlátomást a gondolataikba merülve, hogy végül sóhajtva, parázsló tekintettel nézzenek egymás szemébe, mint akik a szívük mélyéig összetartoznak. Hedwig Courths-Mahler
2. Már nem tudtak beszélni, nem is néztek egymásra, de a ki nem mondott szavak oly mámorító boldogsággal töltötték el őket, hogy öntudatlanul egymáshoz hajoltak, legyőzhetetlen vágytól ûzve, ahogy az illattól duzzadó virágok hajolnak össze forró éjszakákon, ahogy a fák - melyeket beragyog a hold fénye - borulnak álmukban a csobogó patak fölé csendes tavaszi éjeken, miközben a még távoli nappalról, a napfényről álmodoznak epekedve. Wladyslaw Stanislaw Reymont
3. Kívánlak, igen. De máshogy. Kívánom a hangod selymét, mint egy kis csengettyût hallani, mely mély megnyugvást hoz. Kívánom a mosolyod, a félszavas megértéseidet, a közelséged. A titkodat, a lelked ajtaját. Zakály Viktória
4. Nem elégedtek meg azzal, hogy a házasságuk jó. Azt akarták, hogy tökéletes legyen. Ezért nem voltak hajlandóak kétségeikről vagy fenntartásaikról beszélni. Mindegy volt már, hogy a jóindulat vezérelte őket, amikor elhallgattak valamit. Dean Ray Koontz
5. Érezte, hogy nagyon hasonlítanak egymásra. Két magányos ember repül a szélben, mint a pitypangmagok, és cipelik egymás kívánságait. Persze, megijedt az érzései miatt. A hite minden morzsájával szemben állt ez az érzés, de hiába próbálta, a szíve mégis gyorsabban kalapált, amikor a bőrük egymáshoz ért, és nem bírta megállni, hogy ne keresse, ha úgy gondolta, a közelben lehet. Nem tudta megakadályozni, hogy megszállja gondolatait. (...) Akkor is a karjai közé keveredett, ha nem tárta ki őket. Hívatlanul állított be, mégis kinyílt előtte minden ajtó, újra meg újra. Vonzotta a jelenléte, vonzották az érzések, amelyeket kiváltott belőle, vonzotta a csend, és vonzották a szavak. Beleszeretett. Cecelia Ahern
6. Engedtek türelmetlen kíváncsiságuknak, ismerni akarták a másik befolyásának erejét érzékeikre, beitták csókját, ízét, illatát. Vavyan Fable
7. Minden bizonytalanná vált körülöttük a sötétben. Csak álltak, egymáshoz simulva, mintegy féltve őrizve egymást, s érezték, hogy körülöttük mozdulatlanná torpan az idő, jótékony anyaggá merevül a sötétség, s átöleli őket oltalmazva, kedvesen, barátságosan. Szilvási Lajos
8. Úgy érezte, valami kiterebélyesedik, szétárad benne, melegen, lágyan és parttalanul, és ez a valami számtalan kézzel húzza le magához; hirtelen elviselhetetlennek érezte, hogy így álljanak itt egymás mellett, talpuk keskeny síkján egyensúlyozva, nevetségesen felegyenesedve, ahelyett, hogy mindent feledve leroskadnának, és engednének végre bőrük zokogó kívánságának, annak, ami régmúlt évezredek mélyéből szólítja őket, onnan, ahol még nem volt semmi, sem gondolat, sem kérdés, sem kín, sem kétely - csak a vér sötét boldogsága létezett. Erich Maria Remarque
9. Olyan jó, ha átölelik az embert. Bárcsak egyszerû, szótlan, vigasztaló gesztusokká párolódhatna le a kapcsolatuk! Egyáltalán miért tanultak meg beszélni az emberek? Joanne Kathleen Rowling
10. Együtt nevettek, azután ismét közéjük telepedett beszélgetéseik gyakori vendége, a csönd, részben a fáradtság és a meghittség, részben épp a különbségek miatt, amelyeket a sors ékel azok közé, akiknek élete csak változat ugyanarra a dallamra. Christopher Paolini