Ugrás a tartalomra
Hallhatunk olyat, hogy harmincasok, negyvenesek jogi egyetemre járnak, de orvosira soha. Nem csak a hosszú képzési idő miatt. Hanem, mert az idősebbek már rég rájöttek, hogy az élet egyetlen területén sem tévedhetetlenek.
Kapcsolódó idézetek
-
Mind hagyták magukat elsodorni, alig álltak ellen az élet önkényének. Egyesek tanárnak készültek, mások közgazdásznak vagy jogásznak, a többiek régészetet, kórházi menedzsmentet, nyelvészetet vagy még különösebb dolgokat tanultak. Kész őrület: tinédzserként ezeknek az embereknek álmaik és terveik voltak, évekig meséltek arról, hogy mit akarnak később csinálni. És amikor betöltötték a tizenkilencet vagy a húszat, hirtelen valami egészen mást csináltak, és csak a biztos jövő érdekelte őket. Mintha az ezt megelőző évek nem is lettek volna, mintha sosem álmodtak volna.
Benedict Wells
-
Az orvosnak rengeteg betege van, közülük néhány fiatal és gyógyítható, mások meg öregek, és gyógyíthatatlan betegségben szenvednek. Ilyen az élet; az ember a születéstől a halál felé sodródik. Az orvos nem azonosulhat annyira a betegeivel, hogy szenvedjen miattuk. Az ügyvéd, az más. Viszonylag kevés ügyfele van. A legtöbb problémájuk megoldható, ha az ügyvéd pontosan tudja, mit kell tennie.
Erle Stanley Gardner
-
Sohasem bízom abban az orvosban, aki azt mondja, hogy pályaválasztásával az emberiségen akart segíteni. Sokkal inkább elhiszem, hogy tetszett neki ez a foglalkozás, vagy bízott abban, hogy így majd sokra viszi, vagy egyszerûen csak középiskolás korában kitûnt a biológiában. Szeretem az öncélúságot a zenében, az orvostudományban - éppúgy, mint a matematikában.
Halmos Pál
-
A negyvenesektől elvárja a társadalom, hogy már ne "keresgéljenek", hanem bizonyos "feladatok" megoldását maguk mögött tudják egzisztenciájukat és párkapcsolati/családi ambícióikat illetően. Az élet nem mindig bizonyul kooperatívnak, és az emberek sokszor ilyenkor esnek kétségbe, hogy nem ezt, nem így akarták, miközben úgy érzik, lehetetlen az egészet újrakezdeni, és a testük pedig lassacskán elkezd máshogyan mûködni, mint addig megszokták. Van, aki ilyenkor ijedtében 180 fokos fordulatot tesz, mások pedig rezignált sóhajok között mennek tovább, ha tudják is, hogy tévúton járnak.
Szécsi Noémi
-
Aki az életben a biztonságra hajt, meghal. Mégpedig viszonylag fiatalon. Mert bár klinikai értelemben hosszú évekig életben marad, az a pillanat, amikor a szíve megáll, puszta formalitás csupán, hiszen soha nem is élt igazán.
Bob Proctor
-
Az emberek, akik orvosnak állnak, alapvetően önzetlenségből teszik ezt. Csak sajnos mire eljutnak a képzés végéig, eltérnek az eredeti céljuktól, mivel ráébrednek, hogy lehetőségük van meggazdagodni orvosként.
Robin Cook
-
Nincs olyan tantárgy az orvosi egyetemen, hogy egészség. Nincs olyan tantárgy, hogy az egészség megóvása. Nincs ilyen tantárgy. A tantárgyak tanulása a betegségeknél kezdődik. Tehát onnan indulunk, hogy mindenki beteg lesz.
-
Ha valaki húsz évet az egészségügyben töltött, akkor nem szívesen fordul ám orvoshoz.
Tóth Krisztina
-
Hajlamosak vagyunk azt gondolni, hogy az orvostól az emberi élettel kapcsolatos nagyobb felelőssége miatt elvárható, hogy hibátlan legyen, hiszen ha én jogászként valamit elrontanék, legfeljebb értelmetlen lenne az érvelésem, kimaradna valami egy dokumentumból, de ha az orvos vág rossz helyen vagy ad rossz gyógyszert, az emberéletbe kerülhet. Ez igaz, de attól még az orvos nem lesz tévedhetetlen és hibamentes.
-
Az orvoslás rossz irányba tart. Ennek bizonyos szinten az orvostudomány sikeressége az oka. A hosszabb élettartam nem szüntette meg az egészségügy iránti keresletet, csak az arányok változtak meg. Egyre több a korral járó betegség, amelyek nagy része a szó szoros értelmében nem gyógyítható. Az ilyen nyavalyákat nem lehet orvosi csúcstechnológiákkal helyrehozni.
Julian Sheather