Ugrás a tartalomra
Hegy - milyen egyszerû szó, az ember valami magasat, csúcsba futót, kúposat gondol, ha kimondja, és ez az egyszerû képzet hogy meghal az emberben, mikor a kőnek, hónak és fenyőnek misztikus és testvéri világa feltárul előtte. A kő az kő, ősi és emberentúli, változatlan anyag, a hó az felülről jön, kis, libegő pelyhekben jön az égből, és megközelíthetetlen tisztaság lesz belőle, a fenyő az növény, gyökere van és sok karcsú, pontosan helyezkedő, zöld tüskéje, és kő, hó és fenyő együtt egyszerûen a csoda és a szépség. Vannak ilyen titokzatos egyesülések, tenger és felhő, ég és búzaföld, napfény és piros virág, és az ember évezredek óta igyekszik, hogy átvegye, megközelítse titkukat.
Kapcsolódó idézetek
-
A természet - valóság. Egyszerûen - van. Árad. Tanít. Tanít, hogy lenni, élni jó. És szép. Hogy lenni annyi, mint önmagamat ingyen, ajándékként adni. Egy kő, egy virág, egy fa, a naplemente, a Hold, a szellő mindennek és mindenkinek válogatás nélkül van, árasztja önmagát. Nem tud nem lenni, nem tudja nem adni magát, nem tud áradni. Mutatja az utat, a létezés egyetlen útját.
-
A felhők változnak, ahogyan a gondolatok is - néha súlyosak, viharosak, sûrûk, átláthatatlanok, máskor mesésen vattaszerûek. Ám akármilyenek is a felhők, a tiszta kék égbolt mindig ott van felettük.
Ruby Wax
-
A természet olykor csodát is mûvel. Előfordul, hogy eper- vagy ibolyatermés ütögeti bátortalan fejét a fû között, egy bokor alján, messzi túl az idényszerûsége hónapján. De ez egészen más. Az a csoda! A földi csoda, lelkek csodája, amely örökké az egyszerûség jegyében lép a hívők elé! A gyermek, a földmûves, az anya vagy az ártatlanul elhunyt áldozat robosztus erejû, mitikus szólama, amely legyőzi a komplikált embert. A víztiszta igazság előtt meghajlik a szintetikus lény is, aki épít és ítél.
Rejtő Jenő
-
Az évek százával és ezrével múlnak el, de mi egyebet láthat bármelyik ember is az életből, mint néhány nyarat, néhány telet? Ránézünk egy hegyre, és azt mondjuk: örökkévaló. Annak is látszik... de az idő haladtával a hegyek kiemelkednek és eltûnnek, a folyók megváltoztatják az irányukat, a csillagok leesnek az égről, és hatalmas városok süllyednek a tengerbe. (...) Minden változik.
George R. R. Martin
-
Hó kavarog az égben, hatalmas, szédítően táncoló pelyhekben és csapatokban, fehér pettyek a vasszürke égen, hó, a hideg és a tél íze a nyelveden, habozva lehel csókot az arcodra, mielőtt halálra dermesztene. Harminccentis hó, puha, mint a vattacukor, meseországgá változtatja a világot, minden felismerhetetlenül gyönyörû lesz tőle.
Neil Gaiman
-
A tél hava örök hóként fehérlett a csúcsokon; a kiszáradt föld és a sziklák megőrizték az ősz vörösét és gesztenyebarnáját; a gyümölcsfák a tavasz zöldjével virultak a teraszokon; a tó melletti völgyben megszorult a nyár hősége, a nyár illata. (...) Egy olyan hegységgel, mint a miénk, egy egész évet letudhatok egyetlen nap alatt.
-
Ahogyan a megfáradt, aranyszínû fényt adó nap lassan leszáll a fák lombkoronája mögött, a zöld, a sárga, és a vörös színek barnára, majd szürkére váltanak, s végül nem marad más, mint a hold fénye, ahogyan megvilágítja a szemközti hegyoldal tisztásait. És ekkor kezd élni az erdő. A csöndet szinte harapni lehet, minden eltûnik a világból, ami mesterkélt, minden, aminek semmi keresnivalója itt. Ekkor látható, hallható és szagolható a világ azon része, ami még szép. Ami szabad, és ettől gyönyörû. Ami fenséges és tiszteletre méltó. Amihez kellő alázattal lehet csak közeledni. Ha kellő alázattal és az erdő iránti tisztelettel tölt az ember hosszú órákat a cserjék közé húzódva, akkor élhet át valódi csodákat.
Tomán Edina
-
A hópelyhek és esőcseppek, melyek a földre hullanak, a gleccserek óriási jégtömegei, melyek lassan, föltartóztathatatlanul mindig lejjebb nyomulnak, a mélységbe zuhanó hó- és kőlavinák, a szikláról sziklára rohanó hegyi patak, mind a holt matéria titokzatos törvényének, a mélység vonzásának engedelmeskednek. Van azonban még egy éppen olyan titokzatos törvény, amely minden felett uralkodik, ami él: a magasba vágyás, a fény, a nap szomjúhozása. Vagy nem az-e a sudár fenyő égbetörő növése, a viharvert cirbolya függőleges iránya, amelytől még a legmeredekebb hegyoldalon sem tér el?! Nem ez a vágy az, amely a zergét oly magas régiókba hajszolja, ahol már nem remélhet táplálékot és mely a kőszáli bakon úrrá lesz, amikor látszólag céltalanul áll órákig egy magas sziklafokon, nem törődve a leghidegebb széllel? És ez az a vágy, amely többé-kevésbé lángol vagy szunnyadozik minden emberben, akit a lármás világvárosi élet zaja még nem tett süketté a természet hívó szava iránt. Az eszköz lehet többféle és nem lényeges: az egyik bízik a mérnöki tudásban és beleülve a hegyipálya kocsijába, megtalálja ugyanazt a gyönyörûséget, mint aki bízik saját képességeiben és többé-kevésbé veszélyes utakat keres a magasba.
Kessler Hubert
-
Adott a cél és az eszköz, a kiszabott feladat; az ember felemelkedik a legsúlyosabb, legalacsonyabb felhők fölé, kezével fényes és feszes héjat érint, ez a mennyezet; vannak további mennyezetek is, egyre világosabb, egyre vékonyabb héjak, és lehet, hogy egészen fenn az ég kékje van.
Jean-Paul Sartre
-
Meghalni nem nagy dolog, ha a halált olyan egyszerûnek látjuk, mint amilyen. Az élet egy csomó fizikai és kémiai törvény harmonikus mûködése. A halál az, mikor ezek a törvények megszûnnek mûködni. Az emberek ebbe már igazán belenyugodhatnának. Az öregségbe, (...) már sokkal nehezebb beletörődni. A kopásba, a fakulásba, a töredezésbe, a gyengülésbe, a csúnyulásba, a megrogyásba, az elhomályosodásba, az elnehezedésbe: a megöregedés folyton romló állapotába nehéz megnyugodni. A természet érzi is, hogy figyelmünket el kell vonnia ettől a bénító szomorúságtól s egy bizonyos korban frissen támasztja fel a régi emlékeket, a gyermekkor, az ifjúság s a férfiévek szép napjait.
Kemény Simon