Ugrás a tartalomra
Hiába alkotunk mi törvényeket, hiába dolgozunk mi ki végrehajtási utasításokat, minden azon múlik, hogy lesznek-e emberek, akik azt végre is tudják hajtani.
Kapcsolódó idézetek
-
Mindaz, amit teszünk, nem a saját elhatározásunkon múlik, hanem valami erő kényszerít bennünket, aminek a kezében csak eszközök vagyunk.
Lakatos Menyhért
-
Nem utasításokkal kell irányítani, lehet úgy is, hogy hagyjuk az embereket azt tenni, amihez értenek.
Fredrik Backman
-
Tőlünk függ minden, csak akarjunk!
Széchenyi István
-
Hiába minden racionalitásunk, a felsőbb hatalomba vetett bizalmunk, a képességünk, amellyel szabályokat hozzunk létre; a minket mozgató erő mindennél erősebb.
-
Azt tesszük, mint minden normális ember: elfutunk az ígéreteink elől, hátha elfelejtjük őket, de előbb vagy utóbb utolérnek. Néha a legnehezebb kötelezettség elől nem is éri meg elfutni.
-
Az embereknek nem imákra van szükségük (...), hanem arra, hogy valaki elvégezze a felmerülő feladatokat.
Terry Pratchett
-
Mi sem nehezebb, mint az embereket cselekvésre késztetni a saját érdekünkben.
-
Még a legdemokratikusabb állam léte is azon alapul, hogy valaki rákényszerít, hogy megtegyünk vagy abbahagyjunk valamit. Még ha saját képviselőink irányítanak minket, akkor is csak irányításra cselekszünk, és mihelyt saját akaratunk ellenében kezdenének kormányozni minket, nem a képviselőink többé.
-
Nem kétséges, hogy az emberek képtelenek úrrá lenni a találmányaikon; a legtöbb, ami telik tőlük, az, hogy kifejlesztik alkalmazkodókészségüket azokhoz az új viszonyokhoz, amelyeket ők maguk teremtenek.
John Galsworthy
-
Talán nincs is pech meg szerencse, hanem mind a sors végrehajtói vagyunk.