Hiába csipkedjük magunkat, úgyse érhetjük el a személyiségünk hitelességét. Ez az igyekezet is kilátástalan, mert "cselekedeteinket csak más emberek értékelése hitelesítheti", a más emberek viszont mindig csak a "saját világuk törvényei szerint" értékelnek minket, és csak addig a határig értenek bennünket, ameddig a korlátaik engedik.

Kapcsolódó idézetek

1. Ha valaki az emberek tetszését keresi, (...) döntésképtelenné válhat. Az ilyen ember folyton mások elismerését keresi, és amikor döntést hoz, soha nem a saját szívét követi. Elég szomorú, mennyire függünk más emberek elismerésétől és elfogadásától. Ha azért élünk, hogy mások tetszését elnyerjük, végül sosem lesz lehetőségünk a saját életünket élni. Azzal, hogy nem azt tesszük, amit mi akarunk, hanem amit mások akarnak, egyszerûen megengedjük nekik, hogy rajtunk keresztül éljenek.
2. Gyakran egy másik ember véleményét többre becsüljük, mint a sajátunkat. Vagy ridegségnek tekintjük, ha más a véleményünk, mint neki. Pedig a vélemények csak ösztönzések, és nekünk önmagunkból kiindulva kell eldöntenünk, hogy helytállónak tartjuk-e őket vagy sem.
3. Amíg mások eredményeit szapuljuk, nem kell szembenézni önmagunk hiányosságaival és hibáival. Ez azonban veszélyes érzelmi folyamat, mert megengedő önmagunkkal szemben és destruktív a másik felé, amit azt is jelenti majd, hogy nem sok változás történhet a realitásban, hiszen véleményezni mindig is könnyebb lesz, mint cselekedni. Tari Annamária
4. Önmagunkat sem érthetjük meg teljesen soha, nemhogy valaki mást, akit csupán a saját szubjektivitásunk torzító lencséjén át láthatunk. A képben, amit róla alkotunk, mi magunk is benne vagyunk. A másik ember személyiségéből ráadásul csak annyit láthatunk, amennyit a szavai és a cselekedetei megmutatnak, sosem az egészet. Arra pusztán következtetnünk lehet, így máris megduplázódik a torzító hatás. Kartali Zsuzsanna
5. Az önbecsülésünk határozza meg, mit gondolunk magunkról, annak alapján vetjük meg a lábunkat a világban, és alakítjuk a kapcsolatainkat. Ha leértékeljük magunkat, nemtelen helyzetekbe keveredhetünk. Persze senkinek sem tökéletes az önértékelése, sőt, ez szituációnként változhat. De dolgozni lehet rajta. Időről időre fel kell tennünk magunknak a kérdést: ki vagyok én, mit akarok az élettől? Sokszor azért sodródunk bele valamibe, ami egyébként távol áll tőlünk, mert nem figyelünk befelé, a valós igényeinkre. Hagyjuk, hogy mások kívülről irányítsanak minket, ha tetszik, az orrunknál fogva vezessenek.
6. A környezet gyakran nagyon nehezen tudja felmérni, hogy mi történik pontosan (...). Mindenkinek sajátos látásmódja van, mivel eltérnek az élményeik, az érzéseik és az értékeik. Senki sem ismeri a teljes valóságot. Ezenkívül mások tanácsaitól nyomás alá is kerülhet az ember ahelyett, hogy nyugodtan foglalkozhatna a saját véleménye kialakításával. Alfons Vansteenwegen
7. Igaz, hogy az emberek rendszerint pontosan ítélnek, amikor külsőnkről, képességeinkről, anyagi helyzetünkről mondanak véleményt. De sosincs igazuk, amikor ezek alapján meghozzák azt a bizonyos második ítéletet: hogy jó vagy rossz emberek vagyunk.
8. Megvallhatjuk titkunkat egy másik embernek, de lehetetlen, hogy áttöltsük lelkébe saját benső világunkat, ami az elbeszélt tényeket, szavakat, cselekedeteket alakította; így e lényeges ismeret hiányában még bizalmasaink is egészen másként fogják vallomásunkat értelmezni, mint ahogyan mi megéltük. Nyíltságunk csak annak értékes, aki beéri a puszta tények ismeretével, de aki a legmélyebb értelmünkbe akar behatolni, annak a legigazabb titok is csaknem annyira megtévesztő, mint a hazugság.
9. Az elvárásaink, az észleléseink sokszor helytelenek vagy pontatlanok (...). Ezért nem kellene olyan hamar véleményt formálni másokról, ezért nem kellene ítélkeznünk, sőt címkéznünk. A saját, korlátozott nézőpontunkból ritkán látjuk az egész képet.
10. Olyan nagyképûen, magabiztosan szoktunk ítélni! Megvan a véleményünk: ez ilyen, az olyan. Pedig dehogy tudjuk, milyen a másik ember! Egy másik életből csak a felszínt látjuk, a jéghegy csúcsát. De hogy mi is történt egy másik ember életében a születésétől kezdve mostanáig, hogy mitől lett ilyenné, milyen terheket hordoz, mennyi érték és szépség van benne, csak talán nem volt, aki előcsalogassa, észrevegye - sokszor alig-alig sejtjük! Székely János