Olyan nagyképûen, magabiztosan szoktunk ítélni! Megvan a véleményünk: ez ilyen, az olyan. Pedig dehogy tudjuk, milyen a másik ember! Egy másik életből csak a felszínt látjuk, a jéghegy csúcsát. De hogy mi is történt egy másik ember életében a születésétől kezdve mostanáig, hogy mitől lett ilyenné, milyen terheket hordoz, mennyi érték és szépség van benne, csak talán nem volt, aki előcsalogassa, észrevegye - sokszor alig-alig sejtjük!

Kapcsolódó idézetek

1. Az ember ilyennek vagy olyannak ítél valakit, azután pont az ellentétét látja meg benne. Eleinte szeret, majd a végén meggyûlöl valakit; vagy kezdetben közömbös iránta, később pedig már imádja. Sosem lehetünk biztosak benne, ki vagy mi lesz létfontosságú a számunkra, sem abban, hogy kinek vagy minek tulajdonítunk majd jelentőséget. Meggyőződéseink mulandóak és ingatagok, még azok is, amelyeket a legszilárdabbaknak vélünk. Akár az érzelmeink. Nem szabadna bíznunk magunkban. Javier Marías
2. Egy s más tekintetben merőben rosszul ítélem meg a jellemet; van, akit sokkal vidámabbnak, mást komolyabbnak, eszesebbnek vagy éppenséggel balgábbnak gondolok a valóságosnál; s magam sem tudom, miből eredt, mi okozta a tévedést. Olykor az irányítja véleményünket, hogy ki-ki mit mond magáról; gyakran az, amit más mond róla, s nem szánunk időt a megfontolásra és az ítéletre. Jane Austen
3. Furcsa, milyen könnyen mondunk ítéletet egy másik ember fölött, mindaddig, amíg nem hiányzik. Amíg el nem ragadja tőlünk a sors. És azért veszítjük el, mert soha nem is tartozott igazán hozzánk. Carlos Ruiz Zafón
4. Önmagunkat sem érthetjük meg teljesen soha, nemhogy valaki mást, akit csupán a saját szubjektivitásunk torzító lencséjén át láthatunk. A képben, amit róla alkotunk, mi magunk is benne vagyunk. A másik ember személyiségéből ráadásul csak annyit láthatunk, amennyit a szavai és a cselekedetei megmutatnak, sosem az egészet. Arra pusztán következtetnünk lehet, így máris megduplázódik a torzító hatás. Kartali Zsuzsanna
5. Gyakran egy másik ember véleményét többre becsüljük, mint a sajátunkat. Vagy ridegségnek tekintjük, ha más a véleményünk, mint neki. Pedig a vélemények csak ösztönzések, és nekünk önmagunkból kiindulva kell eldöntenünk, hogy helytállónak tartjuk-e őket vagy sem.
6. Olyan könnyû ítélkezni. Olyan könnyû azt kérdezni, hogy egy ilyen értelemmel megáldott ember miért választja a rossz utat. De fogalmunk sincs, milyen mélyen megronthatja a személyiséget a szenvedés.
7. Az élet más. Sosem olyan, mint amilyennek képzeljük, és nem is olyan, mint amilyennek megéljük. (...) Ha jobbnak éljük meg, mint amilyen, akkor majd kijózanít egy váratlan pillanatban. Ha rosszabbnak, arra ébredünk, hogy az sem tart örökké. Vagy ha mégis, azt már nem érjük meg. Bolgár György
8. Az élet igazságtalan, és nincs egyenlőség az emberek között. Egyesek szépek, mások csúnyák, egyesek jó családba születnek, mások szegények, egyesek fényes sikert érnek el, mások ismeretlenek maradnak, egyesek okosak, mások ostobák... Egész egyszerûen ilyen az élet. Emmanuel Carrere
9. Igaz, hogy az emberek rendszerint pontosan ítélnek, amikor külsőnkről, képességeinkről, anyagi helyzetünkről mondanak véleményt. De sosincs igazuk, amikor ezek alapján meghozzák azt a bizonyos második ítéletet: hogy jó vagy rossz emberek vagyunk.
10. Olyan az életünk, hogy folyton belelóg másokéba. Elszabadulnak rólunk szavak, lélek-alkatrészek, tökéletlen kis pontatlanságok, és ki tudja, hol állnak meg, kit találnak meg, kit találnak el. Darvasi László