Ugrás a tartalomra
Hiába szeretjük bukott angyaloknak tekinteni magunkat, ha valójában felkapaszkodott majmok vagyunk.
Kapcsolódó idézetek
-
Nem vagyunk istenek. Mi csak ügyefogyott csodabogarak vagyunk.
-
Kívülről szépek vagyunk. De a lelkünk rohadt.
Daniel Banulescu
-
Az igazi ellenségeink bennünk laknak.
Jacques-Bénigne Bossuet
-
Luciferrel, az ördöggel ellentétben mi nem vagyunk angyalok.
-
Általában csapnivaló színészeknek bizonyulunk, amikor önmagunkat akarjuk alakítani.
Balla D. Károly
-
Néha olyannyira szeretnénk angyalokká válni, hogy elfelejtünk emberekként viselkedni.
Szalézi Szent Ferenc
-
Jobb vadásznak lenni, mint vadászzsákmánynak. Akkor is önmagunkat vadásszuk le.
-
Milyen tehetetlenek vagyunk, akár a hálóba akadt madarak, ha elfog bennünket a vágy!
-
Van bennünk valami, amit még mi magunk sem tudunk. Olyasmi, amit elfojtunk, de attól még létezik, és végül már túl késő lesz, hogy bármit is tegyünk ellene. Ez az egyetlen oka, hogy reggel felkelünk, és csak emiatt viseljük el a szemét főnököt, vért, izzadságot és könnyeket. Ezért akarjuk, hogy az emberek tudják: milyen jók, vonzók, nagylelkûek, viccesek és okosak vagyunk valójában. Féljetek tőlem vagy tiszteljetek, de könyörgöm, higgyétek el, hogy különleges vagyok! A függőségünk közös: elismerésfüggők vagyunk. Mindannyiunk közös mániája a vállveregetés, meg az aranyóra, és az a rohadt "Nagy vagy! Hip-hip hurrá!". (...) Valójában csak majmok vagyunk öltönybe csomagolva, és esdeklünk az elismerésért.
-
Hajlamosak vagyunk egymás esküdt ellenségeként viselkedni.
Gary Chapman