Van bennünk valami, amit még mi magunk sem tudunk. Olyasmi, amit elfojtunk, de attól még létezik, és végül már túl késő lesz, hogy bármit is tegyünk ellene. Ez az egyetlen oka, hogy reggel felkelünk, és csak emiatt viseljük el a szemét főnököt, vért, izzadságot és könnyeket. Ezért akarjuk, hogy az emberek tudják: milyen jók, vonzók, nagylelkûek, viccesek és okosak vagyunk valójában. Féljetek tőlem vagy tiszteljetek, de könyörgöm, higgyétek el, hogy különleges vagyok! A függőségünk közös: elismerésfüggők vagyunk. Mindannyiunk közös mániája a vállveregetés, meg az aranyóra, és az a rohadt "Nagy vagy! Hip-hip hurrá!". (...) Valójában csak majmok vagyunk öltönybe csomagolva, és esdeklünk az elismerésért.