Ugrás a tartalomra
Hinni szeretnék mindenben,
Mennyországban, Istenben,
Egy isteni csodában,
Egy örök igazságban.
Kapcsolódó idézetek
-
Hiszek Istenben, de nem mint egyetlen dologban, nem mint egy égen trónoló öregemberben. Hiszem, hogy amit az emberek Istennek neveznek, az mindannyiunkban ott van.
John Lennon
-
Csodák vannak, legalábbis hinni kell benne, hinni úgy, mint a gyógyulásban, az életben meg a halálban.
Szentesi Éva
-
Mélyen hiszek Istenben, szeretem a napfényt, a derûs napvilágot, szeretem az életet, és nagyon félek mindentől, ami nem ebből a világból való!
Wladyslaw Stanislaw Reymont
-
Hiszek az egy Istenben, a világegyetem teremtőjében. Hiszem, hogy gondviseléssel kormányozza a mindenséget. Hiszem, hogy imádatra méltó, hogy a legszívesebben vett szolgálat, amit adhatunk Neki, ha jót teszünk gyermekeivel.
Benjamin Franklin
-
Hiszek a csodákban, mert látom őket, minden áldott nap. Varázslatot a mosolyokban, megvalósult lehetetleneket, körbevesznek, boldoggá tesznek, erősebbé, hisz megadják a reményt, hogy bizony ami egyszer volt, amit már átéltem, bármikor visszajöhet.
Oravecz Nóra
-
Élnék az álomvilágban, ott, ahol
minden pillanat hibátlan, és mert
távol a valóság, nincs benne hazugság,
hinnék én minden csodában.
Ha lehetne, ott is maradnék örökre,
azt hiszem, semmit sem bánnék.
Itt hagyom bánatom, örömöm, vigaszom,
jól tudom, álmomban mindent túlélnék.
Road
-
Ha hiszel Istenben, mindennap történnek csodák.
-
Én úgy szeretném, ha a szeretet,
A boldogság, a béke fénye égne
mindenki lelkében.
Juhász Gyula
-
Hiszek az értelem és jelentés örök keresésében, és abban, hogy a cél a bölcsesség elérése, egy kozmikus tudatosságé, amelyben az ember az egység és a teljesség érzésében részévé válik az élet egészének.
-
Szeretném, ha létezne Isten, s valamennyiünknek úgy kellene élni, mintha lenne Isten. Szebb lenne a világ...
Szentmihályi Szabó Péter