Ugrás a tartalomra
Idézetem
  • Témák
  • Szerzők
  • Kedvenceim 0
  • Témák
  • Szerzők
  • Kedvenceim 0

Hiszek Istenben. Nem látom semmi értelmét annak a feltételezésnek, hogy az univerzum és a mi létezésünk csak kozmikus véletlen, és az élet véletlenszerû fizikai folyamatok révén alakult volna ki, olyan környezetben, mely éppen erre alkalmas tulajdonságokkal rendelkezett. Keresztényként a Teremtőben való hit által kezdem felfogni, hogy mi az élet.

💍 Feleség 🔮 Jövőkép
Ad

Kapcsolódó idézetek

  1. Nem hiszek Istenben. Nem hiszek a halál utáni élet létezésében. Úgy vélem, a lélek az értelem maga. Tudományos módon nem lehet bizonyítani Isten létezését, ugyanakkor azt sem, hogy ne létezne. Isten képzete önmagában számomra nem bír meggyőző erővel. Inkább az anyagban hiszek. Margherita Hack
  2. Az emberi létezés számomra az emberi testtel kezdődik. Nem vagyok vallásos, nem hiszek a túlvilágban, nem hiszek a testen kívüli életben: a testben hiszek. A testen belüli életben. Számomra a test a kulcs az emberi létezéshez. David Cronenberg
  3. Hiszek az egy Istenben, a világegyetem teremtőjében. Hiszem, hogy gondviseléssel kormányozza a mindenséget. Hiszem, hogy imádatra méltó, hogy a legszívesebben vett szolgálat, amit adhatunk Neki, ha jót teszünk gyermekeivel. Benjamin Franklin
  4. Csakis a hitben lehet megtalálni az élet értelmét és lehetőségét. És rájöttem, hogy a hit a leglényegesebb jelentésében nemcsak a "láthatatlan dolgok feltárása" stb., nem kinyilatkoztatás (ez csupán a hit egyik ismertetőjelének leírása), nemcsak az ember viszonya az Istenhez (előbb a hitet kell meghatározni, azután az Istent, nem pedig az Istenen keresztül meghatározni a hitet), nemcsak belenyugvás abba, amit mondtak az embernek - ahogy a legtöbbször a hitet értelmezik -, a hit az emberi élet értelmének olyan ismerete, amelynek következtében az ember nem semmisíti meg magát, hanem él. A hit az életerő. Ha az ember él, akkor valamiben okvetlenül hisz. Ha nem hinné, hogy valamiért kell élnie, akkor nem élne. Ha nem látja, és nem érti a végesnek árnyszerûségét, akkor ebben a végesben hisz, ha viszont érti a végesnek tovatûnő jellegét, akkor a végtelenben kell hinnie. Hit nélkül nem lehet élni. Lev Tolsztoj
  5. Nem hiszek a személyes Istenben, s ezt a felfogásomat sohasem titkoltam el, hanem mindig világosan kifejezésre juttattam. Ha van valami bennem, ami vallásosnak nevezhető, az az a határtalan csodálat, amelyet világunk szerkezete ébreszt bennem, világunké, amennyire azt tudományunk feltárni képes. Albert Einstein
  6. Nekem a hit azzal a felismeréssel kezdődik, hogy egy legmagasabb intelligencia hívta létre az Univerzumot és alkotta meg az embert. Nem nehéz ezt hinnem, hiszen vitathatatlan, hogy ahol terv van, ott intelligenciának is kell léteznie. Egy rendezett, kibontakozó világmindenség azt bizonyítja, hogy igaz a valaha elhangzott legnagyszerûbb kijelentés: "kezdetben teremtette Isten..." Arthur Compton
  7. Hiszem, hogy az életet azért kaptuk, hogy növekedjünk a szeretetben; és hiszem, hogy Isten bennem van, ahogy a nap a fényben és az illat a virágban... Hiszek a lélek halhatatlanságában, mert halhatatlan vágyakat hordozok magamban. Helen Keller
  8. Nem gondolom, hogy az élet értelmének kérdését egy megoldásra váró feladatként kellene elképzelnünk. Van az élet, és vagyok én. Bármi megtörténhet. Robert Fulghum
  9. Semmi sem történik ok nélkül. Amit véletlennek hiszünk, azzal is ugyanúgy célja van a Teremtőnek, mint azzal, aminek érezni véljük a sorsszerûségét.
  10. Hiszek Istenben, de nem mint egyetlen dologban, nem mint egy égen trónoló öregemberben. Hiszem, hogy amit az emberek Istennek neveznek, az mindannyiunkban ott van. John Lennon
Ad

© 2026 Idézetem. Minden jog fenntartva. Kapcsolat