Ugrás a tartalomra
Híve vagyok a televíziós tehetségkutató mûsoroknak, blődek, persze, de milliók nézik, milliókat kapcsol ki. Minden tevékenység üdvözlendő, ami a Földtől kevés energiát igényel, de sok embert leköt, és közösségi érzést, vagy legalább annak a pótlékát nyújtja.
Kapcsolódó idézetek
-
Bárki ismertté tehető a tévé segítségével, a lényeg, hogy kellően sokan nézzék az adott mûsort.
-
A televízió nem egyszerûen egy médium, hanem a televízió nagyon sok embernek pszichológiailag fontos. Nem a tartalom, ami benne megy, hanem a tény, hogy ott van a világ. És társ.
Till Attila
-
Szerintem azért kedvelnek az ismerőseim közül viszonylag sokan, mert én úgy istenigazából nem akarok semmit, és az ilyesmi mindenkire üdítően hat.
-
Az emberek sajnos a mindennapi létezésharcokba belefáradva a tévé elé zuhannak és mindent elfogadnak, ami onnan ömlik. Fásultak, fáradtak gondolkozni és választani.
-
Nagyon sok szeretetet kapok a nézőktől, amit a színpad által sokszorosan igyekszek visszasugározni. A színház nem mûködik e nélkül. Kimehetek a színpadra mindennap, és mutogathatnám magam, de ha ez nem szívből, szeretettel jönne, senkinek sem kellene.
-
Hazug érv, hogy tessék elkapcsolni, ha nem tetszik. Az emberek sodródni szeretnek. Ha megadjuk nekik a könnyebb utat, akkor arra indulnak. Nem is a mûsort, mint inkább a televíziót nézik. A doboz egy olyan villózó kép, mint a tûz. Kikapcsolsz, amikor ülsz előtte és bámulsz bele. A lezsibbadt állapot pedig tökéletes ahhoz, hogy átadjanak a nézőnek logókat, dallamokat. Egy fogyasztói kultúrát, érzetet, amely szerint a kefirtől egészségesek, a nagyobb tévétől boldogabbak lesznek. Azt hazudják, hogy a boldogság megvehető. Miközben tudományos tény, az emberek boldogabbak azon országokban, ahol alacsonyabb a fogyasztás.
Puzsér Róbert
-
Azért vagyok előadó, hogy adjak. Szeretetet, pozitív energiákat, hitet, erőt, reményt, bármit, amibe az emberek bele tudnak kapaszkodni, és ami jó érzéssel tölti el őket. Amivel többek lesznek, és úgy mennek haza, mintha a zsebükbe kaptak volna egy kis úti csomagot.
Péter Szabó Szilvia
-
Nem hiszek abban, hogy baromságra vágynak az emberek, mert van antennájuk a jóra: nem biztos, hogy meg tudják vagy meg tudták fogalmazni, hogy mire vágynak, hogy mi hiányzik a képernyőről nekik, de a minőség és a nézettség nem áll ellentmondásban egymással.
-
Az emberek jobban ragaszkodnak az életükhöz, mint bármi máshoz, és röhögnöm kell rajtuk, ha arra gondolok, mennyi szép dolog van a világon.
Émile Ajar
-
A hagyományos médiaszereplőkkel ellentétben nincs szükségem más médiafelületre a sajátomon kívül. Nem kell azon aggódnom, hogy mi lesz, ha megszûnik a mûsorom, becsődöl a tévé vagy a rádió, vagy jön egy új vezetés, és eltûnök. Csak rajtam múlik a siker vagy a bukás, és élvezem a felelősséget.
Dancsó Péter