Puzsér Róbert

Hazug érv, hogy tessék elkapcsolni, ha nem tetszik. Az emberek sodródni szeretnek. Ha megadjuk nekik a könnyebb utat, akkor arra indulnak. Nem is a mûsort, mint inkább a televíziót nézik. A doboz egy olyan villózó kép, mint a tûz. Kikapcsolsz, amikor ülsz előtte és bámulsz bele. A lezsibbadt állapot pedig tökéletes ahhoz, hogy átadjanak a nézőnek logókat, dallamokat. Egy fogyasztói kultúrát, érzetet, amely szerint a kefirtől egészségesek, a nagyobb tévétől boldogabbak lesznek. Azt hazudják, hogy a boldogság megvehető. Miközben tudományos tény, az emberek boldogabbak azon országokban, ahol alacsonyabb a fogyasztás.

Nincs távirányító-demokrácia. A gyerekeink nem tehetik meg, hogy nem nézik az aktuális reality-t, mert a közösségeikben ők elszigetelődnek.

A média egy hatalmi ág. A jó és a rossz fogalmak helyére a heti nézettségi adatok kerültek. Háttérbe szorult az igazság és előtérbe került az érdekesség, majd ez is másodlagossá vált, ma a tálalás a leglényegibb elem.

A világ nem változik magától, a változásnak ára van.

Aki hisz vágyainak, örökké koldusszegény marad, hisz világának fókuszában mindig az áll majd, ami nem az övé. Aki eloszlatja vágyait, abban megszûnik mindennemû hiányérzet, s az, akinek nem hiányzik semmi, máris a világ minden kincsének birtokosa!

Úgy képzelem, hogy a világ beárad a gyermekbe hosszú-hosszú éveken, évtizedeken keresztül, és mindez leszivárog a tudattalanba. A tudattalan olyan, mint egy leves. Ott fő folyamatosan, és az ember újabb meg újabb élményekkel, impulzusokkal fûszerezi. A pszichológia úgy tartja, hogy tizenhat éves korodra kialakul a személyiséged. Akkorra kiderül, hogy az gulyásleves, bableves vagy húsleves. De ez nem azt jelenti, hogy az már nem változhat. Azt még mindig el lehet sózni, az még mindig lehet ízesebb, még sok minden kerülhet bele.

Engem senki se szeressen a személyiségemért. Én nem a személyiségemet árulom. Én álláspontokat képviselek. Véleményt mondok. Erről beszéljünk! Ez legyen a téma, ne az én egyéniségem! Az egy váz. Egy keretrendszer. Nem érdemes sem figyelemre, sem rajongásra, sem szeretetre.

Nem az a fontos (...), hogy jó-e az ízlésem, vagy rossz. Egyvalami számít. Hogy egy olyan országban éljünk, ahol valaki, aki utálja az operettet, ezt kimondhassa nagy nyilvánosság előtt. Ha ezt megteheti, és nem hurcolják meg érte, akkor már egy jobb helyen létezünk. Mert szabadabb a beszéd, az ízlés, a véleménynyilvánítás.

Vannak olyan dolgok, amik a napnál is világosabbak. Merni kell kimondani - bátorság kérdése. Mitől lesz jobb a keddnél a szerda, ha félünk megfogalmazni az érzéseinket, a gondolatainkat?!

A haláltánc az egyéniség pusztulása. Az egyéni szemlélet pusztulása. A televízió, a marketing, a tőzsde, a divat, a politikai hisztéria - ez mind a haláltánc. Amit a világ demonstrál, és hív, hogy gyere közénk, mert különben vesztes vagy! Mindaz a haláltánc, ami eltiporja az autonómiát.

Mi soha nem lehetünk egymás terhére, mert minden magyar minden magyarnak testvére.

Aki az alapján választ mottót az életéhez, hogy ki mondta, az sznobizmusának rabja, aki nem hisz a kultúra erejében, mindössze védjegyet keres, hogy a maga kulturáltságát azzal reprezentálja. Ha egy tézis nagyszerû, a szerző nem lehet túl kicsiny hozzá - ha azonban egy tézis jelentéktelen, szerzője nem lehet eléggé hatalmas, hogy érvénytelen mondását fontossá tegye.

Az ember egy léggömbhöz hasonlítható. A levegővel telefújt és a leeresztett luftballon anyagiságában teljesen azonos, akárcsak az élő és nem rég halott ember, mégis lényegileg különböznek, holott a felfújt léggömbben épp úgy nincs "semmi", mint azon kívül. A lélek nem más, mint a luftballon anyagát feszítő, ezáltal azt valamivé tevő semmi, mely materiálisan hozzáférhetetlen, mégis a léggömb lényegét adja. S ha egy tûvel átszúrjuk a léggömb vékony anyagát, ezzel a belső semmit (lélek) a külső semmivel (Isten) egybenyitjuk, ez a halál.

Lényem: akár egy pohárnyi víz. Testem: akár a pohár. Lelkem: akár a víz. A pohár mulandó. A víz örök. Azonos vagyok a testemmel? Akár a pohárnyi víz a pohárral, mely jelenvaló alakját adja, bár örökkévaló lényegét nem érinti. Azonos vagyok a lelkemmel? Akár a pohárnyi víz a vízzel, mely örökkévaló lényegét adja, bár jelenvaló alakja mulandó.

A szeretet áldás, mely tudtomra hozza: bőség van. Mindenből van elég. Jut nekem, jut mindenkinek. Ha szeretet vezérel, bárhonnan taszítanak le, bármitől fosztanak meg, elégedett maradok.

A félelem átok, mely tudtomra hozza: szükség van. Mindenért meg kell küzdenem. Ha nem teszem, eltaposnak. Ha félelem vezérel, bármit érek el, bármit szerzek, hiányérzetem marad.

Az egészséges sejtet szeretet vezérli. A többi sejttel való egységével tisztában van, kommunikál, közös funkciókat lát el velük. Önnön anyagiságát és abba zárt tudatát meghaladva feltételez, így éltet egy magasabb rendû szellemi lényeget, mely maga az élő szervezet. A ráksejtet felelem vezérli. A többi sejttel való egységéről elfelejtkezett, önmaga által, önmaga képére kívánja helyreállítani azt. Önnön anyagiságán és abba zárt tudatán kívül nem azonos semmivel, így megsemmisíti az őt éltető szervezetet és szuicid természete folytán végül önmagát is.

Amit megőrzök, abban halandó vagyok. Amit megosztok, abban múlhatatlan vagyok. Amiről lemondok, abban halhatatlan vagyok. Amit feláldozok, abban örökkévaló vagyok.

Az élet értelme, hogy képes legyek teljes lényemet minden és mindenki szolgálatába állítani. Hogy amikor szükséget tapasztalok, segítséggé váljak, s erre ne szándék vezessen, hanem adottság rendeljen, ne kényszer legyek, hanem lehetőség. Hogy önmagam bármivel vagy bárkivel való egységét megtapasztaljam, érvényesítsem, életem fókuszába helyezzem. Erre az élet minden nap lehetőséget nyújt. Ehhez pont elég egy élet.

A kultúra az a cselekvés hogyanja, ami belülről fakad, de ha nem belülről, akkor külső normák képében kell kikényszeríteni.