Honnan a férfinak hirtelen szenvedélyei egy nő iránt, a mélyek, a bensők? Legkevésbé az érzékiségből; de ha a férfi gyöngédséget, támaszra szorulást és egyúttal elbizakodottságot lát egyszerre egyugyanazon lényben - akkor olyasvalami megy benne végbe, mintha a lelke túl akarná áradni: ugyanabban a pillanatban meg van hatva és meg van sértődve. Ezen a ponton fakad a nagy szerelem forrása.

Kapcsolódó idézetek

1. Mindent újra kezdenék, mert örök feszültség bennem a lényed, és nekem, míg élek, sohase lesz belőled elég. Hát nyilván az életem mélyéből támadt szerelem az, amit irántad érzek, nemcsak a férfi vágya a nő után. Mert ilyesmire csak a szerelem képes.
2. A férfiaknál a szerelem két egyenlő részből áll: kéjvágyból és ámulatból. Az utóbbit a nők is megértik, az előbbiről csak hiszik, hogy tudják, mi fán terem. Talán ha húszból egy akad köztük, aki sejtené, milyen a természete vagy miféle mélységekig hatol; persze lehet, hogy az éjszakai nyugodalmuk és a lelki békéjük szempontjából így a jó. Stephen King
3. A férfiak alapvetően félnek a nőktől, viszont ha akarnak valamit, akkor túllépnek a félelmükön. Ha a férfiban fellobban a vágy, ha a szívében lángra lobban a szerelem, akkor eszében sincs félni, és még a világvége sem tarthatja távol a nőtől: ha a pasas akar valamit, akkor ott van.
4. A férfi a nő szemében hős akar lenni. Ha a nő bármilyen okból csalódott vagy boldogtalan, a férfi ezt saját kudarcaként éli meg. Társa boldogtalansága megerősíti legmélyebb félelmét: egyszerûen nem elég tökéletes. Manapság sok nő nem veszi észre, milyen sebezhetőek a férfiak, mennyire szükségük van nekik is szeretetre. A szeretet segít a férfinak rájönni: éppen elég tökéletes ahhoz, hogy képes legyen teljesíteni mások kívánságait. John Gray
5. Az ember kezd nyugtalankodni, aztán kezd sejteni valamit, aztán már tudja. Lehet, hogy nem akarja, lehet, hogy azt gondolja: a szerelmesek lépten-nyomon hibásan mérik fel a helyzetet, de a szíve mélyén már tudja. Stephen King
6. A férfi, aki nem fedezte fel saját nőiességét és nem barátkozott meg azzal, a tudatalattijában rejtőző nőt gyûlöli, de kifelé vetíti azt, mint a gyengeség megvetését és a nők elleni dühöt. A homoszexuálisok gyûlölködése és félelme szintén a kiforratlan és nem kiteljesedett nemiségből fakad. Ennek a gyûlöletnek a lényege a férfi teste és a lelke közötti kapcsolat hiánya. Richard Rohr
7. Egy férfi olyan szerelmes lehet egy nőbe, hogy az egész valóját eléje terítheti, melléje lehozza a csillagos eget, de szerelmében akár csodát is csinálhat, és a nő mégiscsak félig tudja visszaszeretni. Tudod-e, miért? Mert annak a férfinak, akármit csinál is, erre a nőre vonatkozólag ennyi a gyújtóhatása. Egy másik férfi viszont csak ránéz ugyanerre a nőre, egy hangot kiejt, egy parányi gesztust csinál, s a nő már izzik belül, mint a fehérre melegített vas. Oly gyúlékony erre a férfira. És ez ellen nem lehet tenni semmit. Ez így van, ezt a félszerelmet a férfinak egyszerûen el kell viselnie.
8. A férfiaknak felsőbbségük érzete és éreztetése olyan életszükség, hogy szinte jól esik nekik, ha valami megbocsájtani valót találnak azon nő életében, akit szeretnek. Ez azon tartós ragaszkodás titka, mit némely ledér nő, a legtisztességesebb ember szívében ébreszteni képes. Wohl Stefánia
9. Napról napra, hétről hétre úgy éreztem, valami szétárad bennem, ott legbelül, valami lágyan és melegen, finoman és érzékien átveszi az irányítást testem felett. És ez a valami egyre elviselhetetlenebbé tette azt a tényt, hogy csak úgy létezzünk a világban, távol egymástól. Ez a valami nem pusztán a nő vágya volt a férfi után. Hanem az életem mélyéből egyetlen pillanat alatt feltörő szerelem. Tomán Edina
10. A szerelem végtelen sok átváltozáson megy át, mielőtt mindörökre szólóan életünkbe vegyülne és kitörölhetetlenül megfestené lángszínével. Ennek az észrevehetetlen egybepárolódásnak a titkát a mûvészi elemzés soha nem tudja megragadni. Az igazi szenvedély sikolyokban nyer kifejezést, vagy egy hideg ember számára unott sóhajokban... A szerelem üde forrás, virág-, kavics- és zsázsaágyból bukkan elő, mint patak, mint folyó, hullámról hullámra váltja színét és természetét, s végül beléveti magát a megmérhetetlen óceánba, melyben a gyarló szellemek csak egyhangúságot látnak, a nagy lelkek azonban örökös szemlélődésbe merülnek benne. Hogyan merészelhetnénk leírni az érzelmeknek ezeket az átmeneti árnyalatait, ezeket a végtelenül becses semmiségeket, ezeket a szavakat, melyeknek hangsúlyát visszaadni szegény az emberi nyelvkincs, ezeket a pillantásokat, melyek a leggazdagabb költeményeknél is tartalmasabbak! Minden egyes rejtelmes jelenetben, amikor észrevétlenül lángra lobbanunk egy nőért, szakadék nyílik, melyben elmerül minden költői alkotás. Ej, hát hogyan is adhatnánk vissza széljegyzeteinkkel a lélek élő és titokzatos rezdüléseit, mikor még ahhoz sincsenek megfelelő szavaink, hogy a szépség látható misztériumait megfessük? Honoré de Balzac