Ugrás a tartalomra
Időnként, amit nem mondanak, ugyanolyan fontos, mint amit hallunk.
Kapcsolódó idézetek
-
Néha az, amit nem mondanak ki, beszédesebb annál, mint amit igen.
Jo Callaghan
-
A ki nem mondott szavak néha erősebb visszhangot keltenek, mint az elhangzottak.
-
Néha többet mond, amit látunk, mint amit hallunk.
-
Sokszor a hallgatásunkkal mondjuk el, amit másként nem tudunk.
Hillary Jordan
-
Nem csak azt kell tudni, mit mondjunk, de legalább annyira fontos az is, hogy tudjuk, mit hallgassunk el.
Fredrik Backman
-
Néha az, amit nem teszünk meg, többet számít, mint amit megteszünk.
-
Ha igaz is az, amit kimondunk, többnyire van valami lényegesen hozzá tartozó, amit elhallgatunk.
Fligl József
-
Gyakran jobban megbecsülnek minket azért, amit nem mondunk ki.
Andrew Matthews
-
Vannak szavak, amelyeket ki se kell mondani, úgyis meghallja az ember.
Radu Stanca
-
Ha az ember meggondolja, talán a ki nem mondott szavak még fontosabbak, mint a kimondottak.
Jodi Lynn Picoult