Ugrás a tartalomra
Idézetem
  • Témák
  • Szerzők
  • Kedvenceim 0
  • Témák
  • Szerzők
  • Kedvenceim 0

Időnként ki kell ugranunk a kauzalitás börtönéből, mely szigorúan meghatározza mindennapi életünket. És a játék lehetővé teszi, anélkül, hogy túl sokat kockáztatnánk. A játék "mintha", és így azok a veszteségek, amelyeket itt szenvedünk el, nem maradandó hatásúak. És még a játékon belül is óvatosak vagyunk, és igyekszünk a kockázatot a minimálisra csökkenteni. Ritkán kockáztatjuk a jó szerencsénket azzal, hogy arany svájci óránkat dobáljuk fel a levegőbe, és próbáljuk elkapni. A túl magas kockázat elrontaná a játék örömét. Egy-egy cseresznyeszemnek lehet erre a célra éppen megfelelő a piaci értéke.

Hankiss Elemér
🌅 Nyugdíjba vonulás 🌙 Éjszaka
Ad

Kapcsolódó idézetek

  1. De jó volna, ha tudnánk megint játszani a karácsonyfa alatt és körül, gyerekeinkkel és egymással, mert a játék arra tanítana, hogy ne vegyük olyan komolyan azt, amit nap mint nap öngyötrően komolyan veszünk. Karriert, pénzt, a külvilág ítéletét. Vekerdy Tamás
  2. A véletlen olyan, mint a talányos kockajátékok (...). Bizonytalan és kikerülhetetlen játék ez, amit születésünk pillanatától mindannyian játszunk. Annyiszor vetünk kockát, ahányszor csak levegőt veszünk, s még csak nem is sejtjük, hogy sorsunk vajon kívánságaink, aggodalmaink, ábrándjaink vagy vágyálmaink szerint alakul-e majd. És ezt a félelmeinket elfeledtető, szélhámos és rendkívüli játékot játsszuk nap mint nap. Újra és újra elgurítjuk a kockát, de hiába erőlködünk, hogy jó számokat dobjunk, ez csak annyit ér, mint a halálon keseregni: a sors csapdáit úgysem kerülhetjük el. Rafael Ábalos
  3. Nem számít, milyen óvatosak vagyunk, egyszerûen nem úszhatjuk meg az életünket sérülések nélkül. De nagy szerencsénkre az élet olyan játék, amit nem kell egyedül játszanunk.
  4. Jó érzés várakozni valami ünnepi, különleges eseményre. Az időt viszont nem lehet siettetni. Mindennap valami apró öröm ér minket. De ha az összes meglepetést egyszerre bontanánk ki, az elrontaná a játékot. Tóth Krisztina
  5. Az ember játszik, nyer, játszik, veszít. Játszik. A játszás maga vonz bennünket ellenállhatatlanul. Egyik évből a másikba kockázzuk át mindazt, amit szeretünk. Hogy mit teszünk kockára, felfedi, mi értékes nekünk. Jeanette Winterson
  6. A szerencse szeszélyes, a nyerési lehetőség bizonytalan, játszani mégis jobb, mint a játékról lemondva megelégedni az üres semmivel. Mika Waltari
  7. Sokféle dicsőség lehet az életben, de mind kisebb értékû annál az egynél, amely a gyermeki hit és merész álmodozás örökös megőrzését jelenti. (...) Ostobaságból és hiúságból (...) elhagyjuk gyermekkorunk álmait, melyeket áttetsző gyémántokként hozunk magunkkal az ismeretlenségből. Mindenki ilyen ragyogó, tiszta gyémántot hoz magával, mely később gazdaggá tehetné őt, s ekként gazdag lenne a világ is. De a gyémánt látszatra egyszerû, könnyen hihetjük, hogy mihaszna üvegdarabkával játszadoztunk, különösen azért, mert az emberek valaha elkezdték gyûjteni a színes kacatokat, melyek gyönyörködtetik a szemet tarkaságukkal, s emiatt értékesebbnek tetszenek. Mihelyt mások kezében ilyet látunk, szégyelljük színtelen játékszerünket, eldobjuk, és igyekszünk, hogy nekünk is olyan tulajdonunk legyen, mint a többinek. Sok idő eltelik, míg rádöbbenünk, milyen értéket szórtunk el.
  8. Néha kell az élettől egy-két pofon ahhoz, hogy értékelni és becsülni tudjuk a fontos dolgokat. Lehet ez kisebb vagy nagyobb saller, a lényegen nem változtat. Kirántják alólad a talajt, és az addigi biztos bástyákat egyszerûen csak ledöntik a pályádról. Az élet nem játszik tisztességesen, ott csal, ahol csak tud.
  9. Szeretjük azt gondolni - legalábbis a nyilvánosság előtt -, hogy jó cselekedeteink végül kifizetődnek. De a valóságban nem igazán gondoljuk így. Tudjuk, hogy a véletleneket nem lehet kikerülni. John Gray
  10. Egyes szerencsés embereknek megadatik valami, ami nem szorítható be a viselkedés egyetlen osztályába sem, s ez a tudatosság; valami, ami felülemelkedik azon, amit a múlt beprogramoz, s ez a spontaneitás; valami, ami több jutalmat nyújt, mint a játszmák, s ez az intimitás. De mindhárom ijesztő, sőt kockázatos lehet azoknak, akik nincsenek rá felkészülve.
Ad

© 2026 Idézetem. Minden jog fenntartva. Kapcsolat