Ugrás a tartalomra
Ilyet én még soha nem éreztem.
Nincs olyan, ami hozzá fogható.
Összenőttünk észrevétlen,
de ez a kötés nem oldható.
Kapcsolódó idézetek
-
Soha nem éreztem még azelőtt, hogy az ember a házasságban is ilyen nyomasztóan magányos lehet.
-
Én se voltam soha szerelmes. Ezt még sohase éreztem, amit tőled érzek. Szerelem.
Szilvási Lajos
-
Nem tudtunk egymásnak mit mondani. Úgy éreztem, mintha kettőnk között mindennek vége lenne, s mintha ő is úgy érezné, mintha mindennek vége lenne kettőnk között. Ettől azonban oly erős lett a feszültség; nem lehetett vége.
Nádas Péter
-
Két megtört, csonka ember voltunk. Most eggyé váltunk. Soha senki nem fog úgy megérteni engem, mint ő. Soha senki nem fogja úgy megérteni őt, mint én. És soha senki nem fog változtatni ezen. Egybeolvadtunk, és kovácsoltunk magunkból valami erősebbet. Valami jobbat.
-
Ahogy ott álltunk, és a tudtomon kívül megszorítottam a kezed, úgy éreztem, soha többé nem akarom elengedni. Soha!
-
Soha nem éreztem ilyen vágyat az otthon után. Amíg messze voltam, valahogy kibírtam nélküle, de ahogy bekerültem vonzási körébe, már nem tudtam szabadulni a gondolatától.
Lakatos Menyhért
-
Kiderült, mindketten úgy érezzük, kibogozhatatlanul össze vagyunk kötve, mintha láthatatlan köldökzsinór futna a testünk között, amelyen keresztül táplálkozhatunk egymásból, így egyszerre növekedhetünk és élhetünk a másik által. Természetesen volt a dolognak egy árnyoldala is: úgy rángathattuk ezt a zsinórt, ahogy akartuk, összetekerhettük, összecsomózhattuk, nem figyelve arra, hogy így szépen lassan megfojtjuk egymást.
Cecelia Ahern
-
Nehezen kapom a levegőt.
Meggyötör, hogy őt valaki
mélyebben megragadta, mint én,
bensőségesen, de gondolom, ő
hideg volt és kimért,
pedig minden ízében kitárulkozott,
ahogy nekem sosem.
-
Ha valakivel egyszer közel álltatok egymáshoz, az sosem múlik el igazán.
-
Minden érdekelt vele kapcsolatban, és szinte pattanásig feszült minden érzékem, hogy bár vele vagyok, mégsem érezhetem őt.