Ugrás a tartalomra
Imád azért talál meghallgatásra, mert tudatalattid alapelve érvényesül, és az alapelv érvényesülésén azt kell érteni, hogy a dolog mûködik.
Kapcsolódó idézetek
-
Ha meghallgatsz valakit, azzal létezést biztosítasz neki.
-
Bármi legyen is az, amit nagyon sokszor hallunk, egy idő után hitként épül be, és tudatalatti hitként, az életünk mozgatórugójaként kezd mûködni. Mégpedig teljesen függetlenül attól, hogy az állítás igaz vagy nem, hogy összhangban van-e az univerzális törvényekkel, vagy épp ellenkezőleg.
Balogh Béla
-
Ha valamit mély meggyőződéssel szeretnél, hiszel benne, és természetesen teszel is érte, hogy megvalósuljon, az végül meg is valósul.
Vásáry André
-
Amikor kívül állsz valamin, és a része akarsz lenni, van egy hallgatólagos egyezség, hogy mindennek, ami belül van, több értéke van.
-
Az emberek azt hallják, amit hallani akarnak. Abban hisznek, amiben hinni akarnak.
Jodi Lynn Picoult
-
Lesz, ami lesz. Ha valaki bízik magában, van, mit képviseljen, van hitele, akkor ennek az elvnek mûködnie kell, akár a legszélsőségesebb helyzetekben is.
Őze Áron
-
Ha figyelünk valakire, akkor meghallgatjuk, bizonyos értelemben elfogadjuk, amit mond.
-
Az életnek van értelme, ha megtalálod a célt. Kinek higgy? Hallgass a szívedre!
Nick Vujicic
-
Éppen elég az, ha tudod, mi a helyes, és e szerint igyekszel élni.
Robert Lawson
-
Hallgassunk meg másokat is, mert aki hallgatni tud, azt esetleg mások is meghallgatják.