Ugrás a tartalomra
Idézetem
  • Témák
  • Szerzők
  • Kedvenceim 0
  • Témák
  • Szerzők
  • Kedvenceim 0

Ismerte az életet, aki azt mondta: inkább lennék szerencsés, mint jó. Félünk beismerni, hogy az életünk milyen nagyban függ a szerencsétől. Rémisztő, hogy mennyi mindent nem tudunk befolyásolni. Ha például a meccsen a labda megakad a háló élén, egy pillanatig ott a kérdés, továbbmegy vagy visszaesik. Kis szerencsével továbbmegy, és nyersz, de ha mégsem, akkor veszítesz.

🌅 Nyugdíjba vonulás 🌱 Bölcsesség
Ad

Kapcsolódó idézetek

  1. Felfoghatom úgy az életet, hogy ki vagyok szolgáltatva a sorsnak, Istennek, a végzetnek vagy épp a vak véletlennek. Szinte mindegy, melyiknek, a végeredmény ugyanaz: rettegek, hogy mi vár rám holnap. Próbálkozhatok, hogy mindent erővel irányítsak, de hiába. Aki kapálózik a vízben, az elsüllyed. Aki felfekszik a hullámokra, azt viszont kiviszi a tenger a partra. Felfoghatom úgy is az életet, mint egy játékot. Állhatok úgy hozzá, hogy pont azt értékeljem legszebb dologként, ami a legnehezebb: hogy nem tudhatom, mit hoz a következő másodperc. Hozhat ugyan rosszat, de ugyanúgy hozhat jót is! És ez tulajdonképpen izgalmas. Ha valaki megtalálja ennek a szépségét, talán még arra is esélye van, hogy boldogan éljen. Al Ghaoui Hesna
  2. A legelőrelátóbb, a legpontosabban kalkuláló ember is csak játékszer a sors kezében. Semmi sem biztos, csak a jelen, minden más az ismeretlen fennhatósága alá tartozik, amit nevezhetünk szerencsének, balszerencsének, végzetnek, vagy Isten kifürkészhetetlen akaratának. Csak egy a fontos: hogy soha ne törődjünk bele a vereségbe, és minden kudarc után képesek legyünk újrakezdeni.
  3. Az élet olyan, mint egy pókerjátszma. Vagy én osztok, vagy nekem osztanak. Tehetség és szerencse kell hozzá. Az ember tartja a tétet, emel és blöfföl. Mindig lehet tanulni a partnerektől. Előfordul, hogy egyetlen párral nyerünk, de az is, hogy fullal vesztünk. Bármi történjék is, addig jó, amíg mozgásban van a pakli. Roger von Oech
  4. Hiszem, hogy van egy kéz, amely irányítja a sorsunkat. Csak nem bánik mindig finoman velünk. (...) Nincs sok választási lehetőségünk. Logikus érvekkel és előretervezéssel nem sokat tudunk befolyásolni a sorson. A többi pedig... valaki mástól függ. Az, hogy hová sodor az élet, kit ismerünk meg, mi történik a szerelmünkkel... az ilyen dolgok eldöntésébe nincs beleszólásunk. J. R. Ward
  5. Hamar megtanultam, mihez tartsam magam az életben. Olyan játszma ez, ahol a szerencse nagyon is forgandó. Nyersz vagy vesztesz, végül a kártyákat és a pénzt lesöpri az asztalról a Halál.
  6. Attól, hogy a körülmények születésünk után ráállítottak minket egy ösvényre, amelyre semmi ráhatásunk nem volt, életünk még rengetegféleképpen alakulhat. Gazdag, fehér, amerikai férfiak is küzdenek olyan betegségekkel, amelyek megnyomorítják az életüket, miközben biszexuális dél-ázsiai nőkből is lehet gazdag popsztár. Az élet egy hullámvasút; valaki vagyont szerez, amit aztán elveszít vagy elherdál; más jókor jó helyen vagy épp rosszkor rossz helyen van, amiből előnyt kovácsol vagy épp kellemetlen helyzetbe kerül miatta. Fontos kiemelni, hogy családunk és barátaink is más-más elvárásokat támasztanak irányunkban. Vagyis még ha életünket bizonyos fokú könnyítéssel vagy nehezítéssel kezdjük is, részben még mindig ki leszünk téve a szerencse kénye-kedvének. Az élet jelentős része - születésünk előtt és után egyaránt - a (jó vagy rossz) szerencsén múlik, úgyhogy jó, ha tisztában vagyunk vele, pontosan miként befolyásol minket ez a szerencse. Michael Schur
  7. Az élet nagyon sok mindent hoz, és máshogy történnek dolgok, mint ahogy gondolod, úgyhogy kitalálhatatlan, ki hogy futja ki magát, vagy a szerencsefaktor hogy játszik vagy nem játszik. Polyák Lilla
  8. Azt hisszük, tudjuk, mire van szükségünk. Azzal töltjük az időt, hogy kitaláljuk, hogyan szerezzük meg, amit akarunk. Ki segíthet? Ki van útban? Megtesszük a lépéseket és néha szerencsénk van. Pontosan azt kapjuk, amire szükségünk van. És az élet rosszabb lesz. Egyszerû igazság: óvatos légy azzal, amit kívánsz, testvér!
  9. A véletlen olyan, mint a talányos kockajátékok (...). Bizonytalan és kikerülhetetlen játék ez, amit születésünk pillanatától mindannyian játszunk. Annyiszor vetünk kockát, ahányszor csak levegőt veszünk, s még csak nem is sejtjük, hogy sorsunk vajon kívánságaink, aggodalmaink, ábrándjaink vagy vágyálmaink szerint alakul-e majd. És ezt a félelmeinket elfeledtető, szélhámos és rendkívüli játékot játsszuk nap mint nap. Újra és újra elgurítjuk a kockát, de hiába erőlködünk, hogy jó számokat dobjunk, ez csak annyit ér, mint a halálon keseregni: a sors csapdáit úgysem kerülhetjük el. Rafael Ábalos
  10. Bármilyen jól tervezel, bármilyen fantasztikusan is játszod a szereped, az élet minden alkalommal legyőz. De ezt vállalni kell és ugyanúgy előre tekinteni, mert a jövő kiismerhetetlen, és ha az ember egy kicsit bele tud pillantani, akkor meg is változtathatja. Azokkal az apró változásokkal pedig akár az egész sorsunkat is fölülírhatjuk. Feltéve, hogy a sors nem ügyel arra, hogy valamire ne gondolj. Akárkit bevonhatsz a sorsod játékába, mindig lesz egy, aki tönkre akarja majd tenni. De nem szabad, nem szabad megijedni, tovább kell próbálkozni és megtalálni a módját annak, hogy ismét te irányítsd a játszmát. Nincs mitől félni, ha eljön az ideje, megnyugvással töltenek majd el azok a napok, órák, percek, amikor jól alakult a sorsunk. Még akkor is, ha később minden összeomlott körülöttünk.
Ad

© 2026 Idézetem. Minden jog fenntartva. Kapcsolat