Ugrás a tartalomra
Isten olyan homályt teremtett az életben, amelyben az értelem csak akkor indul feléje, ha eleve a szeretet hatja át.
Kapcsolódó idézetek
-
Bár úgy tûnik, a látható világot sok tekintetben a szeretet formálja, láthatatlan szféráit a félelem szülte.
Herman Melville
-
A világ nem azonos Istennel, csupán teremtménye Istennek, ezért jelenhetett meg benne a bûn, a szeretet hiánya, ez a sötét és nyomasztó árnyék.
Pilinszky János
-
Csak a pontos szavakba öltözött értelem vezetheti az élet homályában az embert.
Márai Sándor
-
A szerelem oly nagy és határtalan, hogy pillanatokig és főleg az ihlet pillanataiban úgy tûnik az alkotó léleknek, hogy még Istent is csak egyetlen közegen, az imádott férfiún át tudja megközelíteni. Õt szolgálja abban, akit szeret.
Berde Mária
-
A szeretet csak az elme kreálmánya, puszta illúzió, a természetben nem létezik. A szeretet bûbáj, amit a halandók a nőknek alkottak, hogy ezzel játsszanak.
-
Sokféle erő van az emberek között, sokféleképpen ölik egymást az emberek. Nem elég szeretni, lelkem. A szeretet tud nagy önzés is lenni. Alázatosan kell szeretni, hittel. Az egész életnek akkor van csak értelme, ha igazi hit van benne. Isten a szeretetet adta az embereknek, hogy elbírják egymást és a világot.
Márai Sándor
-
Csak egy maradandó: Isten akarata, aki a boldogságot és szenvedést, a szerelmet és a bánatot, az álmot és a halált teremtette.
Orczy Emma
-
A szívet Isten azért alkotta, hogy szeressünk.
Gárdonyi Géza
-
Szeretetre van az emberi szív alkotva, s csak a szeretet elégítheti ki azt.
Bolanden Konrád
-
Az emberi értelem szeme nem lát tisztán; az akarat és érzelmek párája homályosítja el: ezért alkotja meg önkényesen a tudományokat: könnyebben elhisszük ugyanis azt, amit igaznak óhajtunk.
Francis Bacon