Ugrás a tartalomra
Istenek egymásután születnek s meghalnak, miként az emberek, amint korukat leélték. Újak s újak jönnek helyükbe aszerint, hogy az emberek változnak.
Kapcsolódó idézetek
-
Isten. (...) Lehet, hogy őneki van köze ahhoz is, hogy az ember él, aztán meghal, és elkezd egy másik életet. Isten valamiféle rendezőelv, túlvilági postázószisztéma.
Vörös István
-
Csillagok születnek és halnak meg. A körforgás örökké ismétlődik. Következő nap, következő éjszaka, és megint újra. Megszületünk és meghalunk, mint a csillagok.
-
Az emberek azért élnek, hogy újabb emberek szülessenek a világra, majd amikor haszontalanok lesznek, meghalnak, hogy átadják helyüket még több embernek.
-
Akit az Isten elhagyott:
az hagyja el az embereket.
Aki nélkül megvan az Isten:
az emberek is megvannak anélkül.
Simonyi Imre
-
A lét egykedvûn újitja magát:
ez a szabálya.
Ami halott, a földnek adja át,
s új testet ölt magára.
Keresztury Dezső
-
Minden nap egy "halál"; a régi nap véget ér, hogy megszülethessen az új. Ennek meg kell történnie, mert ha nem így lenne, megállna az élet.
-
Ugyanaz van benne az emberben élve és halva, és ébren és alva, és fiatalon és öregen. Mert ezek átcsapva azok, s azok ismét átcsapva ezek.
Hérakleitosz
-
Ez hát az élet! Néhány nap, aztán semmi! Az ember megszületik, felnő, boldog, várakozik, aztán meghal. Isten veled, férfi vagy asszony, soha többé nem térsz vissza a földre! Pedig mindenki magában hordja a végtelenség lázas, megvalósíthatatlan vágyát, mindenki külön mindenség a mindenségben, és mindenki tökéletesen megsemmisül nemsokára, hogy új csíráknak trágyázza a talajt. Növények, állatok, emberek, csillagok, egész világok - mind megelevenednek, aztán meghalnak, hogy átalakuljanak. És soha nem tér vissza ugyanaz a lény, akár féreg, akár ember, akár csillag!
Guy de Maupassant
-
Az élet elvesz, majd újra ad, teljesen természetesen, a maga ritmusa szerint. Ha valami rossz történik, azt hamarosan valami jó követi.
-
Az ember nem Isten, és Isten is csak egyszer lett ember, az is kereszthalállal végződött.
Lackfi János