Ugrás a tartalomra
Idézetem
  • Témák
  • Szerzők
  • Kedvenceim 0
  • Témák
  • Szerzők
  • Kedvenceim 0

Jaj annak az embernek, aki egy szerelmi viszony első perceiben nem hiszi, hogy e viszony örökké fog tartani! Jaj annak, kit meghódított kedvese karjai közt is gyászos előérzet hat át és már előre látja, hogy egyszer elszakadhat tőle!

Benjamin Constant
🌱 Bölcsesség 🔄 Változás elfogadása
Ad

Kapcsolódó idézetek

  1. Bárkivel esel is először szerelembe, úgy igazán, ő lesz az, ki míg élsz, mindig haragot ébreszt benned, akiről nem tudsz logikusan gondolkozni. Lehet, hogy megtalálod a helyed valahol, lehet, hogy boldog leszel, de az, ki elvette a szíved, mindig uralkodni fog feletted. Jeanette Winterson
  2. Ha a szerelem kicsúszik az ember ujjai közül, soha nem kaphatja vissza. Örökre elveszett. Az ember találhat új szerelmet, de soha nem ugyanazt.
  3. Vannak barátságok, melyek véget érnek, szerelmek, melyek nem bizonyulnak tartósnak. A szakítás rendszerint - legalább az egyik embernek - fáj. Ám abban a világban, ahol minden, ami elkezdődik, véget is ér, a szeretet azzal a kockázattal jár, hogy a lélek megsebesül.
  4. Ha egy nő szemet vetett egy férfira, akkor az nem tud szabadulni tőle. És jaj annak a férfinak, akit egy nő megkívánt. Még ha az a férfi százszor és ezerszer és a szerelmek szerelmével is szereti azt nőt. Annak a férfinak vége van. Lakatos László
  5. Aki kapcsolatot kezd egy harmadikkal, az eleinte szerelmesnek érzi magát, ami örvényként ragadja őt magával. Egyszerûen meg van bûvölve. Ugyanakkor azonban nyugtalanságot is érez, és látja, hogy milyen gondokat hoz magával az új helyzet. Kellemetlen érzései vannak az állandó párja irányában, tele van vegyes érzésekkel. Alfons Vansteenwegen
  6. Olyan életet éltünk le együtt, amiről a legtöbb ember nem is álmodhat, és mégis, most, hogy rád nézek, megijeszt a tudat, hogy hamarosan mindennek vége. Mindketten tudjuk, milyenek a kilátásaim, és hogy ez kettőnk szempontjából mit jelent. Látom a könnyeket a szemedben, és jobban féltelek, mint te engem, mégpedig attól a fájdalomtól, amin tudom, hogy keresztül kell menned. Nicholas Sparks
  7. A szerelem könnyen megőrjíti az embert. Ráveszi őt ostobaságokra. De a szerelem fájdalmas is lehet, mert tudják, nem ésszel választjuk a másikat. A szívnek nem lehet parancsolni.
  8. Lehet, hogy a szerelem csak egyszer jön el az életben. És ha elszalasztod, nincs rá több esélyed. Legyeskedsz körülötte, és várod, hogy szabad legyen, majd reménykedsz benne, hogy viszonozza az érzelmeidet, de ez nem elég. Karen White
  9. Ha szeretsz valakit, az a valaki szomorúvá tehet téged, néha még magányossá is. De olyan boldoggá is, amilyen még nem voltál.
  10. Amikor a szerelmünk elkezdődött, nem tudtam elképzelni azt a napot, amikor egyszer mindez véget fog érni. Amikor boldog voltam, úgy éreztem, hogy ő is ugyanilyen boldog. Egyszer azonban eljön az az idő is, amikor minden megváltozik. Te még boldog vagy, de a partnered már szomorú. Genki Kawamura
Ad

© 2026 Idézetem. Minden jog fenntartva. Kapcsolat