Ugrás a tartalomra
Jobb együtt élni a gépekkel és más emberekkel való asszimiláció nyújtotta hatalommal és kompromisszummal, mint azt képzelni, hogy egyfajta ideális tisztaság állapotában létezhetünk.
Kapcsolódó idézetek
-
Jobb együtt élni azokkal a komplexitásokkal, amiket ismerni vél az ember, mint azokkal, amik elől meghátrál az értelem. Jobb az igazi most, mint az álombéli jövő.
Frank Herbert
-
Legtöbbnyire szebb
be- és kicsomagolni,
mint élni vele.
Fodor Ákos
-
Jobb, ha ésszel él az ember.
-
Az ember a technológiával szimbiózisban tudja megmenteni a környezeti katasztrófától a világot. Itt nem "vagy-vagy"-ról, hanem "is-is"-ről van szó. Az a probléma, hogy hajlamosak vagyunk mindent ellentétpárokban látni, pedig az ember-gép egy kooperáció.
-
Ha újrakezdhetnénk, tiszta lappal és eddigi teljesítményeink ismeretében, minden bizonnyal másfajta szabályokat alkotnánk arról, hogy hogyan kell együtt élnünk és osztozkodnunk. Az emberi létállapot együtt jár azzal, hogy talán sosem juthatunk el a tökéletes harmóniához, de ez nem ment fel minket az alól, hogy kötelességünk erre törekedni.
Tim Marshall
-
Néha könnyebb megélni az elkövetett hibáinkat, mint összegyûjteni a szükséges képzelőerőt és energiát, hogy jóvátegyük őket.
-
Mi, emberek mindig is egyfajta egyensúlytalansággal küzdöttünk: sokkal könnyebben belenyúlunk a rendszerek mûködésébe, mint amennyire megértjük őket. Sajnos lényegesen egyszerûbb változtatni valamin, mint mélyen átlátni, mi zajlik a háttérben.
Yuval Noah Harari
-
A tolerancia akaratlanul is együtt jár valamiféle felsőbbrendûség-érzéssel, és ezért nem is becsülöm nagyon sokra, bár kétségtelenül jobb, mint az intolerancia, ami ugyanennek az életérzésnek egy agresszívebb kifejeződése.
Mérő László
-
Időnként tudatosan lépek ki abból a látvány- és zajszennyezésből, ami nap mint nap, óráról órára ér bennünket a civilizációban. Terhelt világban élünk, szinte alig akad tiszta pillanat, amikor önmagunk lehetünk.
Fa Nándor
-
Néhány élményt jobb kiélvezni, mint megpróbálni felülmúlni.