Ugrás a tartalomra
Idézetem
  • Témák
  • Szerzők
  • Kedvenceim 0
  • Témák
  • Szerzők
  • Kedvenceim 0

Jobb tenni nap mint nap, amit tenni lehet, s nem bízni a vakszerencsében, hogy az majd gyökeresen kiforgatja a sorsunkat abból a talajból, amibe oly makacsul bele vagyunk kapaszkodva.

Háy János
🎖️ Katonatiszt 💍 Feleség
Ad

Kapcsolódó idézetek

  1. Nem dőlhetünk hátra abban a reményben, hogy minden a legjobban fog alakulni. Nem engedhetjük meg magunknak, hogy fáradtak, frusztráltak vagy cinikusak legyünk. Michelle Obama
  2. Nem szabad túlságosan aggódni, túlságosan tragikusan venni mindent, kissé közömbösnek kell lennünk a szerencsétlenség dolgai, a sors változatai iránt.
  3. Az élettől nem várhatjuk, hogy megadja, amit kívánunk tőle. El kell fogadni, amit kapunk, és örülhetünk, hogy nem lett a sorsunk még sokkal rosszabb. Margaret Mitchell
  4. Az a legfontosabb, hogy ne éljünk örökké a halál gondolatában, ahogyan Seneca javasolta, hanem minden napunkat kiálljuk, és eltekintsünk attól, ami a végzetünk.
  5. Vigasztalódjunk a szerencsétlenségben annak emlékével, ami a múltban jó volt, és azzal a tudattal, hogy ami volt, azt nem lehet meg nem történtté tenni. Epikurosz
  6. A gondokat nem elszenvedni kell, hanem megoldani, és minden egyes napot reménnyel túlélni, hogy az élet egyszer még lesz jobb.
  7. Ne élj ma azzal, ami holnap károdra lehet; és ne bízd azt a bizonytalanságra, amit az előre való látás és szorgalmatosság megelőzhet.
  8. Isten kezében vagyunk; legjobb, ha elfogadjuk a sorsunkat, és az eleve lehetetlenségekért nem harcolunk. Alice Hoffman
  9. Nem lehet örökké olyasmin keseregni, ami elmúlt. Nem azt kell néznünk, mi nem sikerült, mi lehetett volna másképp, vagy mi az, amit bánunk. Arra kell koncentrálnunk, hogy mi van előttünk, mit csináltunk jól és mi az, amit elértünk. Ami pedig megtörtént, abból meg kell próbálnunk kihozni a maximumot. Kollár Betti
  10. Az én dolgom nem az, hogy rágódjak időn vagy veszteségen, hanem az, hogy fogadjak el minden napot, menjek előre és higgyek abban, hogy itt valami sokkal nagyobb dolog mûködik, amely valaminek megvan a maga idő- és egyensúlyérzéke. Michael J. Fox
Ad

© 2026 Idézetem. Minden jog fenntartva. Kapcsolat