Ugrás a tartalomra
Idézetem
  • Témák
  • Szerzők
  • Kedvenceim 0
  • Témák
  • Szerzők
  • Kedvenceim 0

Próbálok beszélgetni veled, de te fáradt vagy, aludjunk, majd holnap beszélgetünk! Holnap viszont újabb feladatok vannak, újabb munkanap, vacsorák, alszunk és másnap beszélgetünk. Ebből áll az életem: várom azt a napot, amikor újra mellettem leszel, egészen addig, amíg bele nem fáradok, és többé nem kérek semmit, teremtek magamnak egy világot, ahova elbújhatok, amikor szükségem van rá: nem túlságosan távol, nehogy úgy tûnjön, mintha független életem volna, de nem is túlságosan közel, nehogy úgy tûnjön, mintha be akarnék törni a te univerzumodba.

Paulo Coelho
💍 Feleség 🔭 Csillagászat
Ad

Kapcsolódó idézetek

  1. Nem figyelünk egymásra eléggé. Nem külön-külön kellene figyelni, hanem együtt és naprakészen, akármilyen fáradtak is vagyunk. Kíváncsinak kell lenni minden egyes új gondolatra, új vágyra, nem mondhatjuk azt, hogy jó, ezt most inkább kikerülöm, nem szeretnék vitát, inkább legyen béke. S egyszer csak arra ébredünk egy reggel, hogy valahol útközben elveszítettük a másikat, már tudjuk, mire gondol, merre jár, amikor nincs velünk. Míg, ha nem veszítjük el a kíváncsiságunkat, és tényleg végighallgatjuk, akármilyen fáradtak is vagyunk, hogy a másik mit gondol erről-arról, s kialakul az értelmes beszélgetés egymás között, a végén meg lehetne nyugodni, s tovább fogni a másik kezét, kiérdemelve az "örök" szerelmet és szeretetet. Bánsági Ildikó
  2. Jön egy nap. Aminek a reggelét éppúgy utálod, mint az összes eddigit. Ám a napkelte és a napnyugta között történik valami. És este már másként gondolsz a következő reggelre. Mert abban a reggelben már nem csak kötelességek várnak rád, hanem más is. Valaki más. Aki miatt szép az ébredés, szép a nappal, kellemes a munka, nem nyûg a feladat, és csodálatos az élet. Aki miatt már álmodban is a reggelt várod, hogy újra találkozz vele, hogy hallhasd hangját, érezd érzéseit, láthasd szemeit. Akinek ma is szépet, jót szeretnél adni kincseidből, hogy szebbé tehesd életét. És a reggel többé már nem nyûg, a reggel többé nem kötelesség, a reggel már Õ. Létezik ilyen reggel. Csitáry-Hock Tamás
  3. Képtelen vagyok azzal tölteni a napjaimat, hogy magára várok, nem élhetek maga nélkül! A maga helye itt van, mellettünk! Egy percet sem tölthet távol tőlünk, nemhogy egy napot! Egyébként nem is értem, hogy bírja ki a többi ember, hogy maga nélkül él.
  4. Rabod lévén, más dolgom mi legyen, Mint várni vágyad percét, hogy hivatsz? Életem üres, vesztegethetem, Célom sincs semmi, míg csak te nem adsz. William Shakespeare
  5. Mindenki fáradt lesz egy idő után. Aztán alszunk egyet éjszaka, és reggelre már nem leszünk fáradtak. Nem zárkózhatsz el bizonyos dolgoktól, csak azért, mert el fogsz fáradni.
  6. Készen állok arra, hogy elbeszélgessek bármiről, bárkivel. Bearanyozná a napomat, ha valaki a szemembe nézne, ha valakihez szólhatnék. De mindenkinek sok a dolga, így aztán láthatatlannak érzem magam, és a láthatatlanságnak, ellentétben azzal, amit korábban hittem róla, köze nincs a könnyedséghez, a szabadsághoz. Sőt, éppen ellenkezőleg: elnehezülök tőle. Így aztán csak vonszolom magam ide-oda, és közben próbálom bebeszélni magamnak, hogy nem is vagyok elnehezült, láthatatlan, értéktelen, és nem is unatkozom. Cecelia Ahern
  7. Már egy hónapja semmi hírem sincs felőled. (...) A két kezem közé kell fognom a fejem éjjel és nappal, üres és túlterhelt óráimban egyaránt, hogy meggyőzzem magam róla, hogy valóban létezel valahol, és egy napon majd visszajössz hozzám, megérintesz a kezeddel, elsimítod a ráncaimat, a félelmeimet. (...) Tudd, hogy egész életemben várni foglak, még akkor is, ha öreg leszek, és semmire sem fogok emlékezni. Consuelo de Saint-Exupéry
  8. Amikor távol vagy, szeretném, ha közel lennél. (...) De mi van akkor, amikor együtt vagyunk? Veszekszünk, hülyeségeken vitatkozunk, meg akarjuk változtatni egymást, azt akarjuk, hogy a másik is ugyanúgy lássa a világot, mint mi. Olyan dolgokat vársz el tőlem, amiknek semmi értelme, és én ugyanezt teszem veled. Néha titokban azt mondjuk magunkban: "de jó lenne, ha szabad lennék, és nem lennék elkötelezve". (...) És ilyenkor elveszettnek érzem magam. Paulo Coelho
  9. Az élet mindenütt egyforma és mindenütt unalmas, mert az élet: az emberek társasága és azok a szokások, amelyek mindenüvé követik az embert. A reggeli felkeléstől az esti lefekvésig bizonyos sematikus pontossággal ismétlődik minden - a változatosságot csak a gondolatok hozzák, a gondolatok, amikbe a végén szintén belefárad az ember. Erdős Renée
  10. Ébren fekszem, és félek, hogy eltûnsz és sosem térsz vissza. Ébren fekszem, és azokon a dolgokon rágódom, amelyekről félig-meddig tudok a jövőből. De teljes mértékben hiszem, hogy nekünk együtt kell lennünk. Audrey Niffenegger
Ad

© 2026 Idézetem. Minden jog fenntartva. Kapcsolat