Ugrás a tartalomra
Két egymásba kapaszkodó fulladozó szinkronúszása az ürességben. Ezek azok a helyzetek és cselekedetek, amelyekről tudjuk, hogy már rég nem ezt kellene csinálnunk. Érezzük, hogy mindez csak kivesz belőlünk, hogy azért cserébe, hogy valamit kapjunk - mint egy rossz hitelnél ezerszer annyit kell visszaadnunk. Ahogy áramlunk ki az önelhagyásból, szembe kell néznünk majd azzal, hogy az, amihez olyan kitartóan ragaszkodtunk, nem az, aminek látni akartuk.
Kapcsolódó idézetek
-
Soha nem léphetünk kétszer ugyanabba a folyóba; el kell engednünk magunkat, és együtt kell folynunk az árral; rugalmasnak, ezerarcúnak, gyorsan változónak, elevennek kell lennünk; el kell fogadnunk azt a tényt, hogy az állandóság csupán csúf illúzió, mert minden - így mi magunk is - a szédítő és végtelen átalakulások állapotában leledzik.
Robert Silverberg
-
Mindannyian csak fel-alá szaladgálunk, és tesszük a jelentéktelen dolgainkat. Egyetlen életünk van, egyetlenegy, mégis túl sok időt töltünk olyan dolgokkal, amikkel nem is akarunk foglalkozni.
-
Magányban társat keresünk, mert nem bírjuk sokáig - s ha társunk van, előbb-utóbb újra a magányt, mert a közösséget sem bírjuk ki. Ez a "magánszívünk" szüntelen önellentmondása. Éppúgy mûködik, mint a lélegzés: beszívom: csak magam vagyok - kifújom: és az egésszel vagyok... Így védekezünk a fulladás ellen. Más szóval: így élünk.
Müller Péter
-
Néha az az érzésem, hogy az életet ugyanúgy kapjuk kölcsön, mint egy regényt a kölcsönkönyvtárból. Ha érdekes és izgalmas, hamar végigolvassuk, és bosszant, hogy már a végére jutottunk, és vissza kell adnunk. De ha unalmas és szürke, akkor örülünk, ha végigkínlódtunk, végigrágódtunk rajta. Van, aki egyszerûen megunja, és még mielőtt végigolvasná, odavágja: nem kell!
-
Kézzel-lábbal kapálózom az olyan teendők ellen, melyek önmagamtól vonnak el és másegyébhez láncolnak. Kölcsönözzük oda magunkat, ha kell: de csak önmagunknak adjuk magunkat.
Michel de Montaigne
-
Valami hajszol engem. Mintha mindig elszalasztanék valamit. Utánakapok, megszerzem, és akkor kiderül, hogy nem volt semmi. És én megint másvalami után kapkodok. Előre tudom, hogy ugyanúgy végződik majd az is, mint a másik, de nem bírom kihagyni. Hajszol, üldöz, aztán egy ideig elfoglal, de megint csak elhagy, és marad az üresség; olyan ez, mint az éhség, mindig újra elfog.
Erich Maria Remarque
-
Az a mélyről fakadó kívánság, hogy valamiben megkapaszkodjunk, nemcsak a külső dolgokra vonatkozóan vagy az érzelmeinkben nyilvánul meg, de abban a hajlamunkban is, hogy pillanatról pillanatra meg akarjuk tartani azt, ami már elmúlt, ahelyett hogy azzal foglalkoznánk, ami itt és most történik.
Ole Nydahl
-
Lassú sétánk kifelé az életből,
ahogy halad, torlódik az alkalmi társaság,
ahogy elmaradozunk, összébbverődünk,
előresietünk és félreállunk
- érdemes figyelmünkre.
Petri György
-
Egy ember, aki katasztrofális helyzetbe került, ritkán tesz két lépést hátra, inkább teljes sebességgel robog tovább, egyenesen előre. Olyan életet teremtettünk, ahol látjuk a többieket falnak csapódni, de mi mégis abban reménykedünk, hogy nekünk sikerül áthaladnunk. Minél közelebb érünk, annál biztosabbak vagyunk abban, hogy valószerûtlenebbnél valószerûtlenebb véletlenek folytán mi megmenekülünk, de akik látnak minket, azok... a becsapódásra várnak.
Fredrik Backman
-
Egymásból amit elloptunk,
megpróbálnám visszarakni,
de minden jót megbosszul a múlt,
már nem tudunk így maradni.