Ugrás a tartalomra
Mindannyian csak fel-alá szaladgálunk, és tesszük a jelentéktelen dolgainkat. Egyetlen életünk van, egyetlenegy, mégis túl sok időt töltünk olyan dolgokkal, amikkel nem is akarunk foglalkozni.
Kapcsolódó idézetek
-
Csak egyetlen életünk van. Mindössze egy. Én pedig nem vagyok hajlandó ezt a kicseszett másodpercet sem olyan dologgal tölteni, amihez nincs kedvem. Nem akarok majd idős koromban visszanézni, és rádöbbenni arra, hogy volt ugyan egy életem, de elfelejtettem valóban élni.
-
Sok ember semmire sem megy a munkájával, mert túl sok időt tölt a munka végzésével. Időnként fel kell emelnünk a fejünket, hogy körülnézzünk. Észrevehetjük, hogy a csorda továbbvándorolt, miközben mi buzgón legelésztünk, és most ott állunk egyedül, elfelejtve.
-
Az emberek túl sokat aggályoskodnak minden apróságon. Ez csak arra jó, hogy megmérgezze az életünket. Teljesen fölösleges lényegtelen dolgokon görcsölni.
Bill Watterson
-
Csak egy életünk van, és ebben az életünkben mindannyian tévedünk eleget, és idővel tanulunk is a hibáinkból - de addigra már lassan vége az egésznek.
Richard Feynman
-
Ne csináljunk úgy, mintha az életben lennének úgynevezett lényeges dolgok! (...) Nem foglalkozom én semmivel, én csak úgy tengek-lengek a világban. Minek elkötelezni magamat bármi mellett? Család, karrier, mûvészet, munka vagy bármi egyéb mellett? Mennyi az élet? Néhány hét, esetleg néhány hónap? Mire belekezdenék valamibe, már túl is vagyok a léten.
Cserna-Szabó András
-
Minden, amit fontosnak tartunk, valójában nem az, az igazán fontos dolgokról viszont nincs elég időnk gondolkodni. Az egész életünk elmúlik anélkül, hogy eltûnődnénk a nagy és egyszerû dolgokon, mint magány, sóvárgás, vágyakozás és halál.
Ámosz Oz
-
Egyes életekben csak lebegünk, nem várunk semmit, és meg sem próbálunk változni. Lehet, hogy a legtöbb élet ilyen.
Matt Haig
-
Elfeledkeznek az emberek egymásról. Nem néznek egymás szemébe, nem kérdezik a másikat. Átlépnek a problémákon, valahogy mindenki rohan. Mindenkinek egy élete van, azt próbálja jól leélni, csak rengeteg minden mellett elmegyünk, azt hiszem. Elmegyünk a természet mellett, elmegyünk a saját országunk mellett.
Szacsvay László
-
Sosincs itt a "megfelelő idő", hogy csináljunk valamit, pedig gyakran épp emiatt halogatjuk. Egyszerûen induljunk el onnét, ahol vagyunk, bárhol vagyunk is.
-
Az élet túl rövid ahhoz, hogy sajnálkozással töltsem. Ami volt, elmúlt és tanulom elengedni.
Csak egy életünk van, hát hozzuk ki belőle a legjobbat!