Ugrás a tartalomra
Kétféle erőszak van: aktív és passzív. Az aktív erőszak ablakokat, koponyákat tör be. A passzív erőszak azoknak az embereknek az erőszakossága, akik semmi másnak nem adják meg magukat, csak az aktív erőszaknak. A kétféle erőszak nagyon szorosan kapcsolódik egymáshoz: a passzív erőszak erőszakot szül; nem hagy más választási lehetőséget.
Kapcsolódó idézetek
-
A lelki erőszak tehát rendkívül változatosan nyilvánulhat meg, de akad egy közös jellemzője valamennyi formájának: a másikat tárgyként kezeli. A tárgyba ugyanis bele lehet rúgni, át lehet rajta nézni, hiszen nem érez semmit. Aki a lelki terror eszközeivel él, elfelejti vagy meg sem tanulta, hogy akin alkalmazza, az is ember, érzésekkel és tudattal.
-
Azt hittem, az erőszak a kiabálásban, az ütésekben, a háborúban, a vérben van. Most már tudom, hogy az erőszak a csöndben is van, hogy szabad szemmel néha láthatatlan. Erőszak az idő, ami befedi a sebeket, erőszak a napok kérlelhetetlen láncolata, a visszafordulás lehetetlensége. Erőszak, ami kicsúszik a kezünkből, ami hallgat, nem mutatkozik, erőszak az, amire nincs magyarázat, ami örökre átlátszatlan marad.
Delphine de Vigan
-
Az emberi egzisztenciának két fontos területe van: az egyik a beszélgetés, a másik az erőszak. Amikor a beszélgetés lehetetlenné válik, akkor kezdődik el az erőszak.
Feldmár András
-
Az erőszak, ha van más választás, erkölcstelen. Az erőszak, amikor nincs más, a túlélés.
-
Az erőszak - bárhol fordul is elő a világon, s akár egyes emberek, akár többek gyakorolták egymás között megosztva - a zsarnok erőszak, amely csak önmagán és önkényen keresztül írja elő az utat a belátáshoz minden más felismerés számára, s a cselekvések számára a boldogsághoz, az ilyen erőszak, amely csak törvényeket szab, de a maga számára nem ismer törvényt, s önistenítéssel sérti meg a legszentebb jogokat, ez az erőszak soha és sehol nem adott valódi igazságot és igazi jólétet az embereknek. Ellenben sok jó származott az erőszakkal szemben támadt ellenállásból: a szabadság ősszelleméből...
Friedrich Heinrich Jacobi
-
Az erőszakot a legkönnyebb és a legnehezebb megérteni a világon. Néhányan készek vagyunk rá, hogy hatalomvágyból használjuk, mások csak önvédelemből, megint mások egyfolytában, és vannak, akik soha. De van olyan is, aki más, mint a többiek, aki ok nélkül verekedik. Bennük több lehet az állati, mint bennünk, vagy talán több az emberi, de aki belenézett egyre sötétedő szemükbe, pontosan tudja, melyik fajtába sorolhatók. Nem tudni, vajon hiányzik-e belőlük valami, ami másokban megvan, vagy épp ellenkezőleg. Hogy kialszik-e bennük valami, mikor ökölbe szorítják a kezüket, vagy éppen meggyullad.
Fredrik Backman
-
Kétféle befolyás tartozik az emberhez: az egyik, ami aktív és akaratlagos, és a másik, amely tudattalan; az, amelyiket céltudatosan fejtünk ki, vagy arra törekedve, hogy kibillentsük a másikat vélekedéséből, mint amikor tanítunk, érvelünk, meggyőzünk, fenyegetünk, ajánlatot teszünk vagy ígérünk, és az, amely kiáramlik belőlünk anélkül, hogy tudnánk magunkról.
-
A vita elzárja az érzékek kapuit (...). Mindig erőszakot takar. A vita, ha túl sokáig folytatják, erőszakhoz vezet.
Frank Herbert
-
Erőszakra erőszak a válasz, a háború háborút szül, és a halál csak halált hoz. A veszélyes kör megtöréséhez nem elég gondolkodás és kétségek nélkül cselekedni.
-
Az aktív ellenállást le lehet győzni, azzal meg lehet birkózni, de a passzív ellenállással szemben tehetetlen az ember, a passzív ellenállás megfoghatatlan, bár mindenütt érezhető.