Ugrás a tartalomra
Kevés dolog mond többet az embernek a természettel kialakított viszonyáról, mint azok a károk, amelyeket benne okoztunk.
Kapcsolódó idézetek
-
Nincs nagyobb szenvedés, mint az a tudat, hogy másnak szenvedést okoztunk.
Jókai Mór
-
Semmi sem ütközik ki oly látványosan, avagy marad oly szilárdan meg az emlékezetben, mint az elrontott dolgaink.
Marcus Tullius Cicero
-
Veszélyesebbé váltunk a természetre, mint amilyen ő valaha is volt ránk nézve.
-
Kevés dologra szánja rá magát az ember oly nehezen, mint arra, hogy szembeszálljon az őt sújtó szenvedéssel.
Ladislav Klíma
-
A rossz, amit elkövetünk, senkinek sem árt annyira, mint saját magunknak.
-
Kevés dolog sejteti meg annyira velünk a végtelenség érzetét, mint az emberi butaság.
Varnus Xavér
-
Kevés nagyszerûbb dolog van, mint jóvátenni azt, amit rosszul tettünk.
Claret Szent Antal Mária
-
Nincs csapás szörnyûbb, mint amit ember önmagára mér.
Szophoklész
-
Az ember csak azt tudja sajnálni, amiben része volt.
-
Kevés dolog tudja olyan hatásosan megváltoztatni a világot, mint az emberekről alkotott véleményünk, hiszen végső soron azt kapjuk, amire számítunk.
Rutger Bregman