Ugrás a tartalomra
Kezemben szorongatom az Út és Erény Könyvét, kérdem, mestere, az öreg tanító most mit üzenne. Csen úr mosolyog, hallgat. Érzem, méreget. Aztán rám néz:
- Az embernek az a dolga, hogy amit odafönt kapott, azt itt, a földi életében visszaadja.
Kapcsolódó idézetek
-
Azon töprengtem, hogy mi lesz abból, ha az ember odaajándékozza magát valakinek, az illető felnyitja a csomagolást, s látja, hogy nem az van benne, amire vágyott, de nem tehet mást, akkor is éppúgy mosolyognia kell és szépen megköszönnie az ajándékot.
Jodi Lynn Picoult
-
Becsüljön meg az ember mindent, amit az élet adott neki, használja fel, fordítsa a javára, és akkor esélye lesz egy szebb és jobb jövőre.
Robert Lawson
-
A felnőtt ember egyet megtanul:
mindene régi, csak a sorsa új.
A sorsa, amin osztoznia kell,
nem ő rendezte, s nem ő hiszi el.
Jónás Tamás
-
Az ember maga alkotja meg útját. Az én dolgom, hogy megtegyem a mindenkori következő lépést. Az én dolgom, hogy tanuljak szeretni, megbocsátani, és ne ítéljek. Fogadjam el a világot olyannak, amilyen, higgyek a mosolyban, a vigaszban, az odafordulásban, a segítségnyújtásban. Higgyek önmagamban és egy jobb világban.
-
A sors az egyik kezével elvesz, aztán a másikkal meg ad valamit. Ha az ember jó és megérdemli, mindenképpen így van.
D. Tóth Kriszta
-
Milarepa mindenütt kereste a megvilágosodást, de nem talált választ - míg egy nap látott egy öregembert, aki lassan lefelé sétált egy hegyi ösvényen, nehéz zsákot cipelve. Milarepa azonnal megérezte, hogy ez az öregember ismeri a titkot, amelyet ő kétségbeesetten keresett éveken át. - Öreg, kérlek, mondd meg nekem, amit tudsz: mi a megvilágosodás? - Az öregember rámosolygott egy pillanatra, lehajította a nehéz súlyt a válláról és kiegyenesedett. - Igen, most már látom! - kiáltotta Milarepa. - Örökké hálás leszek. De hadd kérdezzek még valamit: mi van a megvilágosodás után? - Az öreg, újra elmosolyodva, ismét felvette a zsákot, a hátára vetette, megigazította terhét, és ment tovább az útján.
Dan Millman
-
Akinek köszönettel tartozom, fogadja köszönetemet! Akinek megbocsátással tartozom, adják meg neki a szavak! Akitől én várom a megbocsátást, hozza el nekem!
-
Könyvek, mondjátok el nekem, hogyan kíséreljek meg élni! Adjátok vissza a lelkemet, amit megfojt a világ, tanítsatok meg a dolgok tiszteletére és szépségére!
-
Boldog vagyok, ha azt, amit nálam bölcsebbektől, meg a magam erejéből nyertem, átadhatom másoknak. Jussanak ők tovább annál, ahol én vagyok.
-
A világ egy iskola, és az élet az egyetlen tanító. Számtalan tapasztalatot kínál, és ha a tapasztalatok egyedül bölcsebbé tehetnének, az idős emberek mind boldog, megvilágosodott mesterek lennének. De a tapasztalatban el van rejtve a lecke.
Dan Millman