Ki farag valaha bennünket egészre, ha nincs kemény vésőnk, hogy magunkat vésne, ha nincs kalapácsunk, szüntelenül dúló, legfájóbb mélyünkbe belefúró fúró?

Kapcsolódó idézetek

1. Önmagunk sértettsége attól nem lesz kisebb, ha mindenáron annak a nyakába akarjuk varrni, aki esetleg megsértett. Daniel Glattauer
2. Egyikünk sem készült simára csiszolt fából, mindannyiunknak megvannak a saját belső vívódásai, önellentmondásai, gyenge pontjai. Stéphane Garnier
3. Egy kegyetlen isten úgy alkotott meg minket, hogy a fájdalom sosem tép cafatokra, amikor felrobban bennünk. Elménk és testünk közbülső szûrője fékezi a fájdalom hevét, így teljes tudatunkkal jelen vagyunk saját szenvedésünknél, megtapogathatjuk bármelyik vonagló, de meghalni képtelen porcikánkat.
4. Hiába fúrjuk-faragjuk életünk rejtelmes sziklatömbjét, minduntalan előbukkan rajta a sors sötét erezete. Victor Hugo
5. Mi magunk teremtjük azokat a szörnyeket, akik pokollá teszik az életünket.
6. Mindig van olyan, aki még nálunk is rosszabb helyzetben van. Philip Kerr
7. Az fáj a legjobban, amit a legmélyebbre temetünk. Charles Martin
8. Minden emberi öröm szegény, van bennünk valaki, aki olykor keserû szánalmat olt belénk önmagunk iránt. Ivan Alekszejevics Bunyin
9. Mindannyian készek vagyunk a győzelemre, de a vereség mutatja meg igazán, hogy milyen fából faragtak bennünket. Bud Spencer
10. Isten tudja, hogy mindannyian az élet mûvészei vagyunk. Egyszer vésőt és kalapácsot ad a kezünkbe, hogy szobrot faragjunk, máskor ecsetet és festéket, hogy fessünk, megint máskor pedig papírt és tollat, hogy írjunk. De soha nem fogom tudni használni a kalapácsot a vásznon, sem az ecsetet a szobron. Ezért még ha nehezemre esik is, el kell fogadnom a mai áldásokat, akkor is, ha éppen nem áldásnak érzem őket, hanem átoknak. Paulo Coelho