Ugrás a tartalomra
Ki mondta, hogy a jó tanuló a tehetséges ember? Épp ellenkezőleg: a tehetséges és kreatív ember deviáns, egyenetlenül fejlődik, és utálja, amihez nincs kedve. El vagyunk tájolva, amikor a gyerekeinket a jó tanulásra ûzzük.
Kapcsolódó idézetek
-
Két tehetségtelen ember tök jó dolgokat tud csinálni együtt, hisz mindketten ugyanazt gondolják, ugyanúgy látják, és biztosan meglesz az a nézőréteg, akiknek majd tetszik. Két tehetséges ember is tud együttmûködni, nekik is meglesz a közönségük. De ha összeengedünk egy tehetségest és egy tehetségtelent, akkor nagyon durván utálni fogják egymást. A tehetséges utálni fogja a tehetségtelent, mert hülyeségeket talál ki, a tehetségtelenek meg azért fognak utálkozni, mert lenézik őket. Ezekből csak feszültség van, jó ilyenből még nem született.
Csányi Sándor
-
Az a kérdés, hogy a tehetséges emberek jobbá teszik-e a világot. Attól függ, miben tehetségesek. Én tehetségnek csak a pozitív tehetségeket nevezem. Van tehetséges színész, de nincs tehetséges gyilkos, van tehetséges zongoramûvész, de nincs tehetséges bombázópilóta. Értsék ezt úgy, ahogy mondtam.
Vörös István
-
A közönség utálja, ha kioktatják. Az iskolában sem az a jó tanár, aki szimplán csak oktatja a növendékeit, hanem az, amelyik képes lenyûgözően mesélni, információkat ad át és mindeközben nevel.
Agárdy Gábor
-
A gyerekek individuálisak, és erre abszolút nincs felkészülve a mai pedagógia. Holott csakis erre kellene hogy felkészülve legyen! Minden gyerek más, mindegyik mást tud, másban jó - és ezt el kéne ismerni.
Vekerdy Tamás
-
A velünk született tehetség egy plusz adottság. De ha nem teszünk érte semmit, nyomába sem érünk azoknak, akik adottság nélkül is hajtanak. Mindig van hová fejlődni, és mindenkinek kell a gyakorlás, akármennyire tehetséges is.
Kollár Betti
-
Tudod, úgy növünk fel, hogy arra tanítanak minket, mindenki egyenlő. Hogy nem vagyunk jobbak senki másnál. Persze ez hazugság. Vannak, akik tényleg jobbak másoknál, és akik felismerik, mi teszi őket jobbá és megtanulják kihasználni azt, azok lesznek sikeresek.
-
A tehetség általában felismeri önmagát. A dilettáns az, aki úgymond hivatalból túlértékeli a saját képességeit. A tehetség a kételyeivel, a bizonytalanságaival együtt is többnyire tudja, hogy mit csinál.
Bartis Attila
-
Az alkotó emberek megtanulják, amit meg akarnak tanulni, hogy rendelkezzenek az eredetiségükhöz és zsenialitásukhoz szükséges eszközökkel. Nem tudhatjuk, mennyi kreativitást öl meg az iskola a tanulást előtérbe helyező tantermekben.
Alexander Sutherland Neill
-
A tehetséges gyerek a maga szerteágazó intelligenciájával biztosan nem fog jó jegyeket hozni, és nem lesz a tanárok kedvence.
Vekerdy Tamás
-
Csak nem mondta neked valaki azt, hogy tanulni kellemes? Tudni jó, gyerekem, tanulni egyáltalán nem az. (...) Csak éppen nem éri meg, ha az ember nem tanul. Nem érted? Nem éri meg, amibe kerül. Nincs arányban, mennyivel rosszabb nem tudni valamit, mint nem tanulni s kitenni magunkat annak, hogy nem értjük ezt a gyönyörû világot.
Szabó Magda