Kibírhatatlan volt az egész. Percről-percre rosszabb lett. Az első kérdések egyike, hogy tízes skálán mekkora a fájdalom? (...) Beszélni sem tudtam, de kilencet mutattam. Később, mikor jobban lettem, a nővér harcosnak szólított. Tudod, miért vagy az? Mert a tízesre is kilencet adtál. Nem a bátorság adatta velem a kilencet, csak tartalékoltam a tízest.

Kapcsolódó idézetek

1. Próbálta elfojtani feltörő könnyeit, próbálta lenyelni a gombócot, amely a torkát szorította, próbálta elfojtani a gondolatait, amelyek elönteni készültek mindent. Úgy érezte, az egész világgal meg kell küzdenie, hogy a számításait keresztül ne húzzák. Küzdött azokkal, akik engedély nélkül a világába léptek. (...) Úgy érezte, egész élete csak küzdelem és küzdelem és küzdelem. És most itt ül, és még a saját érzelmeivel is meg kell küzdenie. Úgy érezte magát, mintha száz meneten lenne túl, mintha ellenfelei minden ütése, rúgása célba ért volna. Elfáradt. Az izmai fájtak, a védekezése szétesett, a sebei pedig nem gyógyulnak már olyan gyorsan. Cecelia Ahern
2. Nem. Neki most nem arra van szüksége, hogy megszólítsam, és arról faggassam, mi a baja. Ezek a szavak nem érnek el hozzá, ő most a saját harcát vívja. Istenem, melyik a fájdalmasabb? Amikor azért sírunk, mert szeretnénk valamit, vagy amikor nem tudjuk, mit akarunk? Most csak egyetlen dolog biztos: ha a szavakat, amik bennem vannak, kimondtam volna, akkor se tudtam volna megállítani a könnyeit.
3. Attól még, hogy az endometriózis mekkora pusztítást végzett az életemen, megmutatta az erőmet is. Arra kényszerített, hogy időről időre szembenézzek a legnagyobb félelmeimmel, és bebizonyítsam magamnak, hogy túl tudok lépni rajtuk. Megadta nekem azt a gyönyörû képességet, hogy ne csak részvétet érezzek azok iránt, akik szenvednek, hanem valódi empátiát is. Harcossá tett - nem csupán a betegség ellen, hanem az életem minden és bármilyen szarsága ellen. Rákényszerített, hogy értékeljem egy kicsit jobban az élet apró pillanatait, mert számomra ezek tényleg nagyon illékonyak. Rákényszerített, hogy értékeljem az ellenálló képességemet, még akkor is, amikor nem igazán érzem magam teherbírónak.
4. Olyasmi volt ez is, amilyen az eddigi egész életem - sosem voltam elég erős ahhoz, hogy megküzdjek a rajtam kívülálló dolgokkal, hogy megtámadjam vagy lehagyjam ellenségeimet. Hogy elkerüljem a fájdalmat. Mindig emberi voltam és gyenge, s az egyetlen dolog, amire képes voltam. az a kitartás. Az állhatatosság. A túlélés. Mostanáig ez elég volt. Ma is elegendőnek kell lennie. Kibírom, amíg a segítség meg nem érkezik. Stephenie Meyer
5. Soha nem gondoltam volna, hogy ennyire tud hiányozni valaki. Konkrétan fájt. Én nem tudom, hogy ilyenkor mi a jobb. Nem látni és úgy szenvedni, vagy látni, tudva azt, hogy pokoli messze van. Leiner Laura
6. Rá kellett jönnöm, milyen minimális a szókincsem, nem tudom kifejezni azt a fájdalmat és felháborodást, amit éreztem. Szánalmas. Magam is tisztában voltam vele, milyen szánalmas vagyok. Kanehara Hitomi
7. Nem mondhatom el, néha mennyire fáj, hogy mennyire belefáradok abba, hogy erős vagyok; hogy micsoda megkönnyebbülés az, ha kimondhatom, össze vagyok törve, még akkor is, ha csak egy papírlapnak. Sara Crowe
8. Nem emlékszem, hogy mikor változott meg minden, csak éreztem, hogy megtörtént. Egy nap még legyőzhetetlen voltam, érinthetetlen, a következőben a szívem mintha a mellkasomon kívül vert volna, kitéve minden veszélynek.
9. Még a világon se voltam én, már akkor jóban voltam veled, Hónapokon keresztül nem engedtem el a kezed, Már akkor óvtál és megvédtél a bajtól, Te voltál az (első) hős, aki csak miattam harcol, Teltek a hetek, lassan elindultam járni, Te boldog voltál, mikor meghallottál kiabálni, Mikor az első szó elhagyta a számat, A karjaid jelentették a pihe-puha ágyat.
10. Nem tudom nektek elmondani, milyen érzés egy olyasvalaki mellett feküdni a kórházban, aki képtelen aludni a fájdalomtól. Nem tudom leírni, pedig birtokában vagyok a szavaknak. Testközelből látni a valóságos szenvedést, premier plánból figyelni az élet valódi arcát... rettenetes. Tudni azt, hogy velem is megtörténhetne mindez, hogy kínok között fekszem, és úgy halok meg, hogy rimánkodom a megváltásért, egészen más perspektívába helyezi mindazt, amit eddig a létezésről gondoltam. Szentesi Éva