Kimondhatatlan erő van abban, amikor ember és állat korlátok, félelem és bizalmatlanság nélkül képes egymás közelében lenni a természetben. Ilyenkor a túl civilizált utazó úgy érzi végre, hogy hazaérkezett, mert a parkok, a rezervátumok, a folyók nemcsak a benne élő állatoknak és növényeknek, de az ő életének forrásai is egyben.

Kapcsolódó idézetek

1. Fáradt, kirojtosodott idegzetû, túlcivilizált emberek ezrei kezdik észrevenni, hogy a hegyekbe menni annyi, mint hazamenni; hogy a vadság szükségesség, és hogy a parkok és rezervátumok nem csupán mint a faanyag és öntöző folyók forrásai, de az élet forrásaként is fontosak. John Muir
2. Az emberekben él a vágy, hogy bejárják a földet. Mászunk, járunk, aztán futunk, mindezt azért, hogy egyre messzebb kerüljünk attól a helytől, ahonnan jöttünk: otthonról. Tapasztalatból tudom, milyen csodálatos érzés, amikor megváltozik a környezetünk, és most azt is tudom, hogy otthon maradni, hagyni másokat elmenni, maga is egy fantasztikus utazás. Mert amikor elengedünk valamit, helyet teremtünk valami egészen másnak (...), valaminek, amit nem vártunk (...), valaminek, amitől az otthonunk váratlan kalandnak tûnik, utazásnak, ahol minden sarkon új kincsek várnak, ahol a világ a teljes bonyolultságában eljön a lakásunkba, mert a végén az erő nem csak azokkal van, akik elmennek, de benne van abban is, amit maguk után hagynak.
3. Komolyan kezdek hinni az állatok magasabbrendûségében. Nem az a fontos, hogy egy fajta a kultúra milyen fokán áll, hanem az, hogy benne az egyed mint érzi magát. S hogy az állat elégedettebb, mint az ember, az csaknem bizonyos. Nem nyomja a holnap gondja, nincsenek olyan rafinált szükségletei, melyek kielégítéséről gondoskodnia kell, s nincsenek elemi igényei sem: ruha, lakás, élelem, ezt mind a természettől kapja. Nincs öntudata (?), milyen szerencse! Nem foglalkoztatják a lét és nemlét kérdései, s nem unatkozik! S szerelmi élete mily remek! Nincs morálja, kötelességérzete, csak ösztönei; nincs házasság, csak szerelem... csak érzékei a természet színeinek és hangjainak felvételére. Nincs pénze! S nem is kell neki! Társas életének sincsenek olyan bonyolult, s mégis buta törvényei. Egyszerûbb, tisztább az élete. Lengyel Menyhért
4. Engem a természet izgalomba hoz, szépsége mindig elbûvöl, folyamatos intellektuális élményt nyújt. A természet olyan dolgok forrása, amelyekért érdemes élni. David Attenborough
5. Milyen csodálatos élmény tudatosan élni meg olyan dolgokat, amelyeket korábban egy pillantásra sem méltattunk, milyen izgalmas előre megsejteni az időjárásban, az állat- és növényvilágban bekövetkező változásokat! Ha minden érzékszervünket kiélesítjük, amikor a friss levegőn vagyunk, a természet közelebb fog kerülni hozzánk, mint valaha. És mi egyszeriben újra a környezetünk részévé válhatunk. Peter Wohlleben
6. Az ember és a természet egysége valamiféle ősi, megbonthatatlan kapocs, amely, ha részese lehetsz ennek az élménynek, lélekben visszavisz a gyökerekhez.
7. Ó, hát a természet lehetőségei majdhogynem korlátlanok. Õszinte meggyőződésem, hogy nem tud olyan őrültséget kigondolni az ember, ami valaha valahol nem létezett már, vagy nem létezik, vagy nem fog létezni.
8. Turista az, akinek gyönyörûség a kilátás, akinek barátja a csend, és akinek élmény a vihar. Megáll a réteken, megbámulja a virágok pompáját, nyitott szívvel hallgatja a madarak vidám beszédét, csendes bámulattal áll meg a hatalmas fenyők alatt és áhítattal néz a magasba szökő sziklabércre. Nem esik kétségbe, ha megered a zápor, nem ijed meg a keményre fagyott úttól, nem riasztja vissza a sár és nem rémíti meg az éjszaka. A természet csak szép tud lenni!
9. Amint kilépünk az otthonunk ajtaján, és kisétálunk a kertbe vagy a közeli parkba, máris a természet vesz körül. Apró és nagyobb, lenyûgöző és izgalmas folyamatok ezrei játszódnak le körülöttünk - kérdés, hogy észrevesszük-e őket. Peter Wohlleben
10. És mégis olyan sok minden van, ami csodálattal tölt el: a növények, az állatok, a felhők, a nappal és az éjszaka és az emberben rejlő örök lényeg. Minél bizonytalanabbá váltam önmagamban, annál erősebb rokonságot éreztem a dolgokkal. Igen, úgy érzem, mintha az az idegenség, amely oly sokáig elválasztott a világtól, átköltözött volna belső világomba, és váratlanul kinyilvánította volna, hogy magamnak vagyok ismeretlen. Carl Gustav Jung