Ugrás a tartalomra
Könnyen előfordulhat, hogy egy percre félrenéz az ember, és aztán rádöbben, hogy a ruhái több tíz éve kimentek a divatból, vagy nem hogy nem tudod, mi történik a világban, de nem is érdekel.
Kapcsolódó idézetek
-
Néha az ember elsiklik dolgok felett, vagy nem vesz róluk tudomást, pedig valahol mélyen tudja, hogy valami nincs rendben.
Angelina Jolie
-
Az idő néha észrevétlenül halad, áramlik, szalad, és semmi sem függ attól, hogy egy óra múlt-e el, vagy kettő, vagy három, máskor pedig néhány rövidke másodperc, az időnek egy parányi töredéke olyan fordulatot hoz, aminek következményei hosszú éveken át éreztetik hatásukat.
Ladislav Fuks
-
Vannak percek, amikor az ember úgy érzi, hogy azt tesz, amit akar, előremehet az időben vagy hátrafelé, s hogy ennek semmi jelentősége; és vannak percek, amikor az embernek az a benyomása, hogy a hurok összeszorult, és ilyen esetekben semmit sem szabad elvétenie, mert megismételni semmit sem lehet.
Jean-Paul Sartre
-
Vannak pillanatok, amikor mássá válunk. Mássá, mint amik vagyunk. Csak egy percre, de egész életünkben szégyenkezve tekintünk vissza rá.
-
Az ember időnként látja megrögzött gondolatainak hibáját, de aztán továbblép, és mindent úgy hagy, ahogy volt. Lehet, a kényelme miatt, lehet, a gyávasága miatt (...), de az is lehet, hogy a másik érdektelensége miatt.
J. J. Stalter
-
Nem feltétlenül kellene túl sokat foglalkoznunk az idővel, hiszen annyi mindent felbolygat és elnehezíti lépteinket, arra emlékeztet bennünket, hogy az élet gyorsabban telik annál, mint amit mi még képesek vagyunk felfogni, és néha alig tart tovább egy lélegzetvételnél. Az ember egy darabig fiatal, aztán egyszer csak már nem az.
Jón Kalman Stefánsson
-
Vannak alkalmak az ember életében, amikor nem valóságosak a percek, úgyhogy össze se tudja számolni őket.
Stephen King
-
Az ember kívülről is szemlélheti a saját életét, és csodálkozhat azon, hogyan alakultak a dolgok, és milyen hibákat követett el. Igen, ez lehetséges. Kicsit eltávolodni jó, ajánlatos. Végleg, teljesen elmenni viszont veszélyes, és nem tanácsos.
-
Zavarba ejtő, ahogy az ember néha ránéz valamire, és tudja, hogy egészen mást is jelenthetne, csak nézőpontot kell hozzá váltani.
-
Az életünk napról napra gyorsul, és ha valaki képtelen megbirkózni ezzel a gyorsulással, akkor azt fogja érezni, hogy valami rettenetesen félrecsúszott körülötte a világban. Ráadásul, ha nem tudja, miből ered ez az érzés, bele is betegedhet.