Ugrás a tartalomra
Idézetem
  • Témák
  • Szerzők
  • Kedvenceim 0
  • Témák
  • Szerzők
  • Kedvenceim 0

Korábban mindig azt mondtam, hogy nyerni akarok, és emiatt sokan arrogánsnak tartottak. Most, hogy az ellenkezőjét mondom, azt gondolják, hogy nem érdekel a dolog. Pedig csak nyíltan vállalom a véleményemet.

Fernando Alonso
🔮 Jövőkép 🐶 Kutya
Ad

Kapcsolódó idézetek

  1. Mindig kereken kimondtam a véleményem, ám könnyen azt vonhatták le ebből az őszinteségből, hogy nagyon is biztos vagyok az igazamban. Pedig éppen az ellenkezőjét kellett volna látni. Vagyis, ha kendőzetlenül véleményt nyilvánítok, az csak azt jelenti, hogy megbízok a többiek őszinteségében. Albert Camus
  2. Régen kételkedtek abban, amit mondtam, vagy vitatták, és vitatkoztunk. Ez jó dolog volt, az ember ilyenkor elemében van, mert érzi, hogy egy vitában tényeket tud felsorakoztatni, érveket hoz, és jó esetben meggyőz. Ez nagyszerû érzés. Most viszont akármit mondok, elhiszik. Nagyon kínos, mert én nem vagyok magamban annyira biztos, hogy ez jólessen. Annak örülnék, ha most is mondanák olykor, hogy vén hülye, az nem úgy van! És persze azt is megmondanák, hogy miért nem. Csányi Vilmos
  3. Menővé vált (...) a közösségi médiafelületeken, hogy az ember magáról dicsekedjen. Régebben pont az volt a cél, hogy legyél szerényebb. Ma pedig ott van a kényszer például, hogy posztoljak arról, ha díjat nyertem.
  4. Igyekszem pártatlan maradni, mert amint kifejt az ember bármilyen véleményt, az emberek elkezdik azt gondolni róla, hogy idióta. Calvin Harris
  5. Bárkivel szemben, bármiről szóló vitát meg tudok nyerni. Ezt mindenki tudja rólam, és a bulikon mindig ki is térnek az utamból. És, mély tiszteletük kifejezéseként, gyakran meg sem hívnak. Dave Barry
  6. Két évvel ezelőtt féltem bármit is akarni. Úgy gondoltam, hogy az akarás próbálkozáshoz vezet, a próbálkozás pedig bukáshoz. Erre most azon kapom magam, hogy nem tudok betelni az akarással. (...) Világot akarok látni, meg akarom lepni magam! Fontos akarok lenni, a legtöbbet akarom kihozni magamból. A saját életemet akarom élni, nem pedig hagyni, hogy mások tegyék azt helyettem. Győzni akarok, hogy mások örülhessenek a sikereimnek, veszíteni akarok, és túltenni magamat rajta. Nem akarok félni az ismeretlen kihívásoktól. Nagylelkû és segítőkész akarok lenni, pont olyan, mint egyesek voltak velem. Érdekes és meglepetésekkel teli életet akarok. Nem hinném, hogy mindezt el is fogom érni, csak a lehetőséget akarom megragadni. Lehetőséget, hogy a dolgok megváltozzanak.
  7. A győzelem számomra a minden. Sokkal jobb úgy nyerni, hogy korábban már vesztettél. Soha nem fogom elfelejteni ezt a nagyszerû érzést. Kimi Raikkönen
  8. Nyerni szeretnék, teljesen mindegy, hogy hány aranyam van. Számomra az jelenti a motivációt, hogy évről évre legyőzzem a világot. Kovács Katalin
  9. Igazad volt azzal kapcsolatban, hogy mindig próbálok uralkodni magamon. Ezt még soha, senki nem találta ki... és ez megijesztett. (...) Az, hogy tudják-e vagy sem, nem számít. Az számít, hogy valaki, hogy te ennyire kiismertél. Nem könnyû, ha az embernek belelátnak a lelkébe. Akkor kénytelen kiadni magát. Sebezhetővé válik. Sokkal könnyebb olyanokkal lenni, akikkel felszínesebb barátságban vagyok. Richelle Mead
  10. Nem félek a vitáktól, nem rejtettem eddig sem és nem rejtem ezután sem soha véka alá a véleményem: mert vitában érik az igazság. Mindig is bíztam és bízom az igazság erejében. Göncz Árpád
Ad

© 2026 Idézetem. Minden jog fenntartva. Kapcsolat