Ugrás a tartalomra
Legalább álmaim voltak, amelyeket féltve őriztem a szívem mélyén, de a valóság kőfalába ütközve ezek is szétzúzódtak, ezer darabra törtek: lehajoltam, összegyûjtöttem valamennyit, és most végtelen türelemmel rakom őket újra össze. Visszaadom nekik régi fényüket, és szárnyakat is adok nekik, hogy megtanulhassanak repülni, s lassan-lassan felemelkedhessenek a magasba, egészen addig, mígnem talán még azt a kőfalat is átrepülik, és egyszer csak ott lesznek odaát, azon a helyen, ahol az álmok megvalósulnak, először gondolatok alakját öltik, majd tervekké állnak össze, végül pedig konkrét tényekké válnak.
Kapcsolódó idézetek
-
Akartam az életemmel tenni egy nagy csodát.
Féltem a naptól, de vártam, hogy megpróbálhatom.
Sok dolgot túléltem eddig, hát ezt is túl fogom.
Bele kell vágjak, fel kell, hogy álljak, a földtől egyből az égig szálljak,
Meg kell tudnom végre, hol van az igazi otthonom.
Caramel
-
Néha úgy tûnik, hogy álmaink
darabokra hullanak kezünk között.
Attól tartunk, talán hibáztunk.
S mindaz, mit megpróbáltunk
oly gyötrelmesen küzdve,
mintha örökre kicsúszna
kezünk közül.
-
Az álmaink azért vannak, hogy újraálmodjuk őket akkor is, ha összetörtek.
Fejős Éva
-
Az álmok bonyolultak. El is felejtettem, hogy a boldogság a mozaiknak csak az egyharmada. Néha olyan gyorsan rohanok az álmaim után, hogy kihagyok olyan mellékutakat, amelyek új és meglepő helyekre vezetnek. Pedig ez nem jelenti, hogy feladom az álmaimat. Nélkülük el is vesznék. Mert nincs annál csodálatosabb, amikor az egyikre rátalálsz, és egy pillanatra úgy érzed, sikerült. És az a pillanat tökéletes lesz.
-
Sokszor szinte álmodom, mégis bölcsen, józanul kell élni életem és bejárni az ismerős ösvényeket. Egyszer véletlen elveszhettem erőszakos önhittségemben. És akkor az imám egy újabb esélyért meghallgattatott. Bár a halál által vezérelt fény ösztönével azon életem nem teljesedhetett be. Csupán szilánkokra tört, és ködös emlékeket hagyott. Ezeket látom most, amikor még egyszer újra előttem áll a cél.
-
Volt, hogy elengedték a kezem, és hogy magányos voltam,
És a szívem összetörték, de fel kellett fogjam,
Ilyen az élet, nem választhatok újat.
És ha újra kezdhetném, én nem feledem a múltat,
Hogy felálltam a földről, és eljutottam idáig,
Felépítettem valamit, amit építek mindmáig.
-
Bármilyen kegyetlen dolgokon mentem is át, nem hihetem azt, hogy nem jön több kihívás, hogy mostantól már minden könnyen fog menni. Mindig jön egy újabb hegy, amit meg kell másznom. Aztán még egy és a következő. Egy újabb álom, ami rengeteg kitartást és akaratot igényel. Ezt már tudom, mert az élet ilyen. Folyamatos körforgás. Hullámvölgyek. Néha lent, aztán fent.
Hozleiter Fanny
-
Volt, amikor messzire szálltam,
Többé már nem bír el a szárnyam,
Elfáradt már, mégis szállni kell.
Mindig álmodtam egy szebb világról,
S lassan eltûnök a nagyvilágból,
S még nem jöttem rá, miért vagyok én.
Demjén Ferenc
-
Volt, amikor romba döntöttek a hibák.
De tudtam nagyon jól, hogy egyszer enyém lesz a világ.
Ahányszor ellöktek, én annyiszor felálltam.
Tettem azért, hogy jobb legyen, nem a csodákra vártam.
-
Nagy árat kellett fizetnem azért a kevésért, amim van. Annyi mindenről le kellett mondanom, amit szerettem volna, annyi útról le kellett térnem, amin tovább mehettem volna! Föláldoztam az álmaimat egy fontosabb álomért: a lelki békémért. Nem akarom elveszíteni ezt a békét.
Paulo Coelho