Ugrás a tartalomra
Idézetem
  • Témák
  • Szerzők
  • Kedvenceim 0
  • Témák
  • Szerzők
  • Kedvenceim 0

Legendákra minden közösségnek szüksége van. Ezeket az irodalmi legendákat tekinthetjük amolyan kulturális pletykáknak, és mint minden pletykának, ezeknek is közösség-összetartó erejük van. Hiszen akiről vagy amiről beszélünk, az közöttünk van, és ahhoz nekünk is közünk lehet.

Milbacher Róbert
🎖️ Katonák 🎉 Extrovertáltság
Ad

Kapcsolódó idézetek

  1. A legendák nemzetközi nyomai ugyan növelhetnék az emberiség összetartozásának ősi hagyományait, érzését, azonban gyakran épp ellenkezőképpen, a másság, különbség bizonygatására használatosak! A mitológia ezekben a gyakori esetekben nacionalista célokra eltulajdonított hagyománnyá válik, annak bizonyítására, hogy az egyik közösség különb, mint a többi, a másik, sőt akár területi követelések alapja is lehetett. A mitológia tehát nagyon is köztünk él a világban, szórakoztatástól a vértelen politizáláson át a véres terrorig.
  2. A pletyka gyakran tanulságos és hasznos. Agatha Christie
  3. A pletyka mindannyiunkat képmutatóvá tesz. Nyilvánosan ugyan elítéljük a pletykát, mégis belefeszülünk, hogy hallhassuk a legfrissebbeket.
  4. Mítoszok folyamatosan születnek, természetesen, vagy mesterségesen. Sokféle mítosz jön létre a családitól az iskolai közösségig, foglalkozási legendák, hőstettek megtörtént vagy kitalált, sőt céltudatos tévútra vezetési céllal.
  5. A népmeséket emberi tapasztalatok gyûjteményének is tekinthetjük, hiszen az emberismeretük is hozzájárul a hatásukhoz. A régiek nemcsak a világot akarták megérteni és megmagyarázni történeteken keresztül, hanem önmagukat és a másik embert is. Figyeltek, észrevették, megértettek - majd minden tapasztalatot mesékbe zártak. Boldizsár Ildikó
  6. A pletyka kikapcsolódás csupán. Meggondolatlan fecsegés, amit udvarias valótlanságok szőnek át. Rosszmájú spekuláció, ami nem is olyan udvarias tényeken alapul. Hogy is védhetnénk meg magunkat az efféle haszontalan pletyka mérges fullánkjaitól? Legjobb, ha egyszerûen igazat mondunk, és megvárjuk, míg az emberek elkezdenek másról pletykálni.
  7. - Hogyan segíthet egy könyv? - Mit gondol, mire jók a történetek? Ezek a történetek, a klasszikusok? Oka van annak, hogy mind ismerjük őket. Azért vannak, hogy megbirkózzunk a világunkkal, a világgal, aminek nem mindig van értelme.
  8. A történelem a pletykák párlata. Thomas Carlyle
  9. A pletyka nem botrány, és nem is mindig rosszindulatú. Sokkal inkább kellemes csevegés az emberi fajról, annak szerelmesei között.
  10. A fikciós elbeszélés egyike azon létfontosságú módozatoknak, amelyekkel életünknek és a magunk körül látott, sokszor elborzasztó világnak értelmet próbálunk adni. Az elbeszélések azt sugallják, hogy néha (...) a dolgoknak értelmük van. Stephen King
Ad

© 2026 Idézetem. Minden jog fenntartva. Kapcsolat