Ugrás a tartalomra
A legendák nemzetközi nyomai ugyan növelhetnék az emberiség összetartozásának ősi hagyományait, érzését, azonban gyakran épp ellenkezőképpen, a másság, különbség bizonygatására használatosak! A mitológia ezekben a gyakori esetekben nacionalista célokra eltulajdonított hagyománnyá válik, annak bizonyítására, hogy az egyik közösség különb, mint a többi, a másik, sőt akár területi követelések alapja is lehetett. A mitológia tehát nagyon is köztünk él a világban, szórakoztatástól a vértelen politizáláson át a véres terrorig.
Kapcsolódó idézetek
-
Legendákra minden közösségnek szüksége van. Ezeket az irodalmi legendákat tekinthetjük amolyan kulturális pletykáknak, és mint minden pletykának, ezeknek is közösség-összetartó erejük van. Hiszen akiről vagy amiről beszélünk, az közöttünk van, és ahhoz nekünk is közünk lehet.
Milbacher Róbert
-
Mítoszok folyamatosan születnek, természetesen, vagy mesterségesen. Sokféle mítosz jön létre a családitól az iskolai közösségig, foglalkozási legendák, hőstettek megtörtént vagy kitalált, sőt céltudatos tévútra vezetési céllal.
-
A történelemnek megvan a maga igazsága, a legendának is megvan a magáé. A legendák valósága más természetû, mint a történelem valósága. A legendák igazságai olyan mesékből fakadnak, melyekből valóság lesz. Egyébként a történelemnek és a legendának ugyanaz a célja: megmutatni a pillanatnyi emberben az örök embert.
Victor Hugo
-
A világ megismerésének sokféle módja van, s ezek közé tartozik az is, amit a népmesék kínálnak. A meséken keresztül érvényes tudás birtokába lehet jutni azzal kapcsolatban, hogy miként mûködik a világ, és milyen életfeladatai vannak az embernek. Hogyan lehet szert tenni segítőkre, mi dolgunk a bennünket veszélyeztető gonosz és ellenséges erőkkel, és hogyan lehet elgondolni, sőt megtenni valamit, amiről mindenki azt állítja: lehetetlen.
Boldizsár Ildikó
-
A népek, országok, nyelvek története néhány ezer év távlatában a múltba vész, ám az ősi legendák, mítoszok, történetek, mesék kitöltik a hézagot. A mondák maradandó nyomot hagynak, hogyha ünnepek, filmek, táncok, operák, zenés színdarabok formájában épülnek be a mindennapi életbe.
-
Konspirációs nemzeti eredetmítoszok nem csak Magyarországon vannak és terjednek. Minél kisebb egy ország, és minél kevésbé érzi tényleges befolyását, annál inkább keresi az ilyen mítoszok nyugalmát. Így válik az összeesküvés-elméleti eredetmítosz a pszichológiai és politikai kompenzáció eszközévé: minél kisebbnek és jelentéktelenebbnek érzi magát egy ország, annál dicsőbb múltat próbál teremteni magának.
Krekó Péter
-
Hogy az emberiség történelmét végigkíséri a hazugság, az valószínûleg annak ellenére is nyilvánvaló, hogy a nemzetek hajlamosak saját hőseiket mitizálni, az emberi gyarlóság jelzéseit lefosztani róluk, és pőre glóriában a történelmet tanuló ifjúság elé állítani őket. A történelemírásnak világszerte száz és száz olyan piedesztálra állított hőse van, akik a valóságban kevésbé voltak példaképnek valók.
-
A nemzetek és népcsoportok közös álmokat, ősképeket, vallást, nyelvet, irodalmat, kultúrát teremtenek, s némelyikük abba a tévedésbe esik, hogy az övé magasabb rendû, mint a másé. S a téveszménél is nagyobb baj, ha az övét akarja a máséra ráerőszakolni.
Polgár Ernő
-
A különböző kultúrák és korok mítoszai ugyanazokat az alapvető félelmeket tükrözik. (...) Közös borzalmak, amelyek az összes törzsnél és országban megtalálhatóak, amelyek mélyen beleivódtak minden emberbe: betegségek és járványok, háborúskodás, kapzsiság. (...) Mi van, ha ezek a dolgok nem csak babonák? Mi van, ha közvetlen kapcsolatban állnak egymással? Nem külön-külön létező félelmek, amelyeket csak a tudatalattink kapcsol össze. Mi van, ha a tényleges múltunkban gyökereznek? Más szóval, mi van, ha ezek nem csupán közös mítoszok? Hanem közös igazságok?
Guillermo del Toro
-
Nagyon sok totalitárius vezető (...) a nacionalizmust is felhasználja annak érdekében, hogy népszerû legyen és támogatást tudjon teremteni. Ez rövid ideig sikeres tud lenni, de elkerülhetetlenül bajhoz vezet, hiszen konfliktust eredményez más országokkal. Ez nem olyan rendszer, ami nemzetközi értelemben fenntartható és élhető.
Francis Fukuyama