Ugrás a tartalomra
Idézetem
  • Témák
  • Szerzők
  • Kedvenceim 0
  • Témák
  • Szerzők
  • Kedvenceim 0

Legyünk nyitottak, tartsuk lehetségesnek azt, hogy másképp állnak a dolgok, mint ahogy gondoljuk! Olyan gyakran vagyunk bizonyosak valamiben, de bármiről legyen is szó, nem baj, ha olykor tévedünk.

🔮 Jövőkép 💫 Önbizalom
Ad

Kapcsolódó idézetek

  1. A dolgok sose úgy mennek, ahogy hisszük. Azt gondoljuk, értjük a világot körülöttünk, de valójában csak a külsőt látjuk, olyannak, amilyennek akarjuk. Megpróbáljuk megszokni.
  2. Ijesztő lehet rájönni, hogy tévedtél valamivel kapcsolatban, de nem szabad félni meggondolni magunkat, hogy elfogadjuk másként a dolgokat. Tudni, hogy már sosem lesz semmi a régi, jobb lesz, vagy rosszabb. Fel kell adnunk azt, amiben eddig hittünk. Ha elfogadjuk a dolgok állását, és nem azt, amiben hittünk, akkor megtaláljuk a helyünket.
  3. Néha igyekszünk nem szembenézni az igazsággal, vagy azzal, amitől megváltozik az életünk. Néha az igazság nehezen derül ki, néha azt szeretnénk, hogy ne kerüljön napvilágra. Néha az igazság nem az, amiben reménykedtünk, de velünk marad azután is, hogy kimondatott. De melyik igazságért vagyunk a leghálásabbak? Amit nem reméltünk, és mégis az ölünkbe hull.
  4. Hajlamosak vagyunk azt hinni, hogy ha valami érthető, akkor az egyben azt is jelenti, hogy ennek a valaminek van valami értelme. Ez azonban nem mindig van így. Hankiss Elemér
  5. A valódi dolgok nem változnak. Még mindig a legjobb őszintének és igaznak lenni, hogy így kihozhassuk a legjobbat mindabból, amink van, hogy egyszerû dolgoknak örüljünk, és bátran viseljük, ha a dolgok rosszra fordulnak.
  6. Nagyon fontos, hogy ne mondjunk le valamiről, ami fontos nekünk, csak mert nehézséggel találkozunk. Mindig van út, ha nem is feltétlenül a megszokott. Jakupcsek Gabriella
  7. Elképzelhetem azt, hogy az igazság abszolút, de nem tudom elképzelni, hogy én vagy akárki más ezt az abszolút igazságot ismeri. Mi valamennyien tévedünk, valamennyiünknek igyekeznünk kell a helyes elhatározásokat keresni. Én bizony tudom, hogy a véleményemet sokszor meg kellett változtatnom. Nem állítom, hogy mindig igazam volt, és elképzelhetőnek tartom azt is, hogy most is tévedhetek. De ezen az alapon, azon a bizonytalan alapon, hogy tévedni emberi dolog, mégis emberi módon kell előrehaladnunk. Teller Ede
  8. Nem tudjuk megváltoztatni, ami az életben történik, de az hatalmunkban áll, hogy eldöntsük, hogyan dolgozzuk fel, ami történik. Fel kell készítenünk magunkat. Vagyis el kell fogadnunk a valóságot olyannak, amilyen. Úgy kell látni a dolgokat, ahogy vannak. Elfogadni a dolgokat, ahogy vannak. Ez úgy hangozhat, mintha feladnánk, pedig valójában az ellenkezőjéről van szó. Shunmyo Masuno
  9. Ne gondold, hogy ami neked nehezedre esik, az emberileg lehetetlen. Inkább úgy fogd fel, hogy ami emberileg lehetséges és megszokott, azt te is elérheted. Marcus Aurelius
  10. Mindig legyél nyitott a változásokra, hiszen a te jövődről van szó, magadnak kell megfelelned. Soha ne félj időközben változtatni csak azért, mert tartasz mások visszajelzésétől!
Ad

© 2026 Idézetem. Minden jog fenntartva. Kapcsolat