Ugrás a tartalomra
Lehet-é mást kívánni, hanem csak azt, ami az Istennek tetszik, és az ő rendelése után kell járnunk, és azon nem sétálni kell, hanem futni. Mert az Isten azt szereti, hogy fussunk az ő akaratján, ne csak jó kedvvel, hanem örömmel. Ne szomorkodjunk hát azon, ha dolgok úgy nem folynak, amint nékünk tetszenének, aki a jövendőt igazgatja, azt is tudja, hogy mint kell folyni azoknak.
Kapcsolódó idézetek
-
Ne sürgesd az időt! Aminek jönnie kell, eljön majd, mert az idő folyama meg nem áll. Halad az Úr rendelése szerint, és sodorja magával az embereket. Kicsiket, nagyokat, szegényeket, gazdagokat, nincsteleneket és hatalmasokat. Egymáshoz löki és elválasztja őket, ahogyan éppen esik. Ebben a sodródásban tetszik ki igazán, kiben mi lakozik.
-
A Sorsnak, az Univerzumnak, Istennek, vagy nevezzük bárhogy is, van egy kijelölt útja számunkra, és ha hagyjuk, hogy szeretettel terelgessen az utunkon úgy, hogy nem írjuk folyton felül a dolgokat, akkor talán valóban könnyebb az életünk. Mert bizony így is, úgy is arrafelé fogunk menni, ami a számunkra, a szívünk számára a követendő út.
Bucsi Mariann
-
Vannak olyan idők, amikor nem számít, mit akarsz. A dolgok már mozgásba lendültek, az istenek már nyilvánvalóvá tették szándékaikat. A legtöbb, amit ilyenkor tehetünk, hogy felidézzük magunkban, kik vagyunk. Azután elfogadjuk a dolgokat. Úgy, ahogy jönnek. Sorban, egymás után. Egyenként.
-
Menj tovább. Akkor is, ha már nem vagy biztos magadban, menj tovább: Isten szándékai kifürkészhetetlenek, és az út sokszor csak akkor rajzolódik ki előttünk, amikor elindulunk.
Paulo Coelho
-
Az életben Isten akaratát az emberek cselekedetei viszik előre és hogy ennek mégsem a teljes káosz az eredménye, az a csoda miatt van. A csoda miatt, amely az időzítésben rejlik. "Ne azt kérdezd, hogy miért történt veled az, ami megtörtént, mert erre a kérdésre nincs válasz. Azt kérdezd: miért éppen most történt? És megláthatsz valamit Isten akaratának szálaiból, amelyek az egész világot összetartják."
-
Jobb szeretnénk, hogy Isten jöjjön velünk a mi utunkon, Isten pedig azt akarja, hogy mi menjünk vele az Õ útján.
-
Bármi történik, menjünk csak előre. Ezt kell tennünk. Olyan ez, mint amikor versenyautóban ülünk... nem gondolunk arra, hogy meghalhatunk benne. Van előttünk cél. És csak a célt akarjuk megvalósítani.
Adam Makos
-
Másokkal tartasz? vagy az élen haladsz? vagy a magad útját járod? (...) Az embernek tudnia kell, mit akar, és egyáltalán hogy akar.
Friedrich Nietzsche
-
Sokan azt gondolják - az ember el se hinné -, hogy az egyfajta tortúra, ha az idővel fukarkodunk; vagyis ha folytonosan tennünk kell valamit. Számtalan ember ilyen megvilágításban látja a tevékenykedést! Pedig valójában csak az szánnivaló, akinek nincsen dolga, és csak azt lehet szerencsésnek, hogy úgy mondjam, bizonyos mértékig boldognak mondani, aki egy adott idő alatt a legtöbb jót és hasznosat tudja végbevinni, sőt megalkotni, - de azt meg is teszi!
Széchenyi István
-
Az embernek úgy kell vennie a dolgokat, ahogy jönnek. De nem árt, ha gondoskodik róla, hogy úgy jöjjenek a dolgok, amilyennek szeretné őket.