Ugrás a tartalomra
Ne sürgesd az időt! Aminek jönnie kell, eljön majd, mert az idő folyama meg nem áll. Halad az Úr rendelése szerint, és sodorja magával az embereket. Kicsiket, nagyokat, szegényeket, gazdagokat, nincsteleneket és hatalmasokat. Egymáshoz löki és elválasztja őket, ahogyan éppen esik. Ebben a sodródásban tetszik ki igazán, kiben mi lakozik.
Kapcsolódó idézetek
-
A sürgetés semmiben sem vezet jóra. Ki kell várni a dolgok természetes alakulását. Ehhez pedig türelemre van szükség. Minden valamiért történik. Mindennek megvan az értelme, még annak is, aminek látszatra nincs.
-
Igazában nem is jó, ha az embernek sok ideje van. Sietség, kapkodás, kétségbeesés, valamit elmulasztasz, más dolgok elmúltak, megint mások nagyobbak, semhogy beleférjenek a röpke időbe... Így telik el az élet. Elkerülhetetlen, hogy erről-arról lekéssen az ember. Ne fájjon a fejed emiatt.
Peter Soyer Beagle
-
Mindent a maga idejében. Nem okos dolog siettetni a dolgokat. Látni kell az utat, amelyen előre akar haladni az ember.
Agatha Christie
-
Lehet-é mást kívánni, hanem csak azt, ami az Istennek tetszik, és az ő rendelése után kell járnunk, és azon nem sétálni kell, hanem futni. Mert az Isten azt szereti, hogy fussunk az ő akaratján, ne csak jó kedvvel, hanem örömmel. Ne szomorkodjunk hát azon, ha dolgok úgy nem folynak, amint nékünk tetszenének, aki a jövendőt igazgatja, azt is tudja, hogy mint kell folyni azoknak.
Mikes Kelemen
-
Senki sem pótolja éveidet, senki sem fog ismét visszaadni magadnak; életidőd így telik, ahogy telni kezdett: senki vissza nem fordítja, senki fel nem tartóztatja futását; egyáltalán nem hangoskodik, egyáltalán nem hívja fel a figyelmet gyorsaságára: csendben múlik; sem királyi parancsra, sem a nép kegyének hatására nem nyúlik hosszabbra; olyan ütemben halad, ahogyan az első napon elindult; soha el nem térül, soha meg nem áll. Mi történik majd? Te elfoglalt vagy, az élet siet; hamarosan megjelenik melletted a halál, akinek akár akarod, akár nem, rendelkezésére kell állnod.
Lucius Annaeus Seneca
-
Csak hagynod kell, hogy minden történjen úgy, ahogy történnie kell. Nem kell a görcsösség, az csak mindent megöl úgy, ahogy a ragaszkodás is. Engedd el. A Sors rendez, sodor, leginkább embereket az életedbe anélkül, hogy azt kérned kellene. Hagyd, hogy tegye a dolgát, mert így még mindig okozhat meglepetéseket - és hidd el, imádni fogod.
Oravecz Nóra
-
Ne sürgesd az időt: semmivel ne kapkodj, sehová ne siess. Legyen időd kivárni, amíg a dolgok megérkeznek hozzád.
Boldizsár Ildikó
-
Az idő halad. Szóval, bármit is akarsz csinálni, tedd meg most. Ne várj vele!
Robert De Niro
-
Ne siess,
tovább jutsz,
kifáradsz,
ha nagyon futsz,
minden napnak
a maga gondja,
minden időnek
a maga dolga.
Nem késel,
ha tervezel,
jókor indulj,
s jókor érkezel.
Háy János
-
Ne vesztegess időt a lényegtelen, mindennapi dolgokra! Ne vessz el az apró részletekben! Mindezek a dolgok elszállnak, elporladnak az idő múlásával. Élj jól, és élj gazdagon! Most még életben vagy. Ezt a pillanatot irigyli minden halott.