Ugrás a tartalomra
Idézetem
  • Témák
  • Szerzők
  • Kedvenceim 0
  • Témák
  • Szerzők
  • Kedvenceim 0

Léteznek az örökletes betegségek és a szerzett betegségek. Előbbiekért a rossz génjeinket okolhatjuk, utóbbiakért a körülményeinket. Van azonban egy harmadik kategória is, amiről egyre többet hallani. Ezek a "kapott", jellemzően kitalált betegségek. A felelősöket a pszichológusok között érdemes keresni.

Szigeti Ildikó
😞 Kudarc 🔮 Jövőkép
Ad

Kapcsolódó idézetek

  1. Gyakran hallható állítás, hogy az élettartamunk egyharmadát a génjeink határozzák meg. Egy másik harmadát a környezet, az életkörülmények, hogy gazdagok vagyunk-e vagy szegények, hogy dohányzunk-e vagy sem, hogy sokat vagy keveset mozgunk-e stb. A harmadik harmad pedig a véletlen függvénye. De nem szerencsés, ha ezt a három okot mereven különválasztjuk, mintha az egyik betegség genetikailag meghatározott volna, a másik pedig a mi hibánkból következne be, minden mást pedig a körülmények véletlen összjátéka magyarázna. Az, hogy valaki megbetegszik vagy meghal, egy összetett rendszer meghibásodásának következménye, amiben éppúgy szerepet játszanak a gének, mint a környezeti tényezők. Rudi Westendorp
  2. A génjeink, amit szüleinktől öröklünk, meghatározzák, biológiailag kik vagyunk. (...) Mindent, a szemünk színétől a magasságunkig, még a nevetésünket is, de a betegségeinket is: asztma, cukorbetegség, rák... de hogy milyenek vagyunk legbelül, az messze túlmutat a géneken. (...) Hogy valójában kik vagyunk, az sok-sok dolog eredménye: mit kezdünk a félelemmel? kikkel vesszük körül magunkat? és milyennek látszunk, ha az fontos?
  3. Annak a hagyományos bölcsességnek voltam híve, hogy a krónikus betegségek kialakulása jórészt a szüleinktől örökölt génektől és az általunk választott életmódtól függ. Az egészség és a wellness kérdése azonban mára más megvilágításba került a szememben. Igen, ebben a génjeink is érintettek, de inkább olyan szinten, mint egy film főszereplői. A genom szempontjából az epigenomot tekinthetjük a filmrendezőnek, aki meghatározza, hogy az egyes gének mikor kerülnek felvételre.
  4. Az egyik embernek pechje, a másiknak pedig mázlija van. De az orvostudományban nincsenek véletlenek - egy betegség jelentkezése mögött mindig valamilyen biológiai mechanizmus áll, csak nem mindig tudjuk, hogy mi az. Tehát egy betegség sohasem egyetlen okra, hanem különböző részokok együttes előfordulására vezethető vissza. Rudi Westendorp
  5. Az életmód jelentős szerepet játszik a krónikus betegségek kialakulásában, de nem egészen úgy, ahogy azt korábban gondoltuk. Génjeink és az életmód szorosan összefonódnak - jusson eszünkbe a kettős hélix képe. A DNS két párhuzamos szálához hasonlóan a természet adta gének és a táplálkozás szoros kapcsolatban vannak egymással, ami az életünk minden területére kihat.
  6. Azt mondják, a függőség családi betegség. Ahogy a mentális betegség is. Hacsak nem találod meg a módját, hogy leállítsd vagy megküzdj vele, elkap, ha a családodban van.
  7. A fertőző betegségeknek szinte mindig szélesebb környezeti és szociális okai is vannak. Ha és ameddig nem vesszük figyelembe azokat a gazdasági, környezeti és viselkedési tényezőket, amelyek egy új patogén megjelenését és terjedését befolyásolják, akkor és addig az ilyen mikrobákra és a betegséghez fûződő viszonyukra vonatkozó ismereteink szükségszerûen részlegesek és elégtelenek maradnak. Mark Honigsbaum
  8. A gondolatok fertőzőek, nagy többségük ugyanis nem saját eredetû, hanem átvesszük azokat másoktól, ám ennek nem vagyunk tudatában. Azt hisszük, mi magunk jutottunk racionális mérlegelés útján egy adott véleményre, de igazából az ember genetikailag huzalozott követőmagatartásának "áldozatai" lettünk. Boldogkői Zsolt
  9. Az öröklődés krónikus, gyógyíthatatlan betegség, mely szexuális úton terjed, és amelyet az emberi gének és a szülők keveredése okoz. Richard J. Roberts
  10. Nem egyetlen pontosan meghatározható "biológiai ént" öröklünk a szüleinktől. A génjeink rendkívül sok potenciális ént kódolnak, és a szociális - valamint más - körülményeink, illetve azok percepciója közrejátszik abban, hogy végül melyik én lesz belőlünk.
Ad

© 2026 Idézetem. Minden jog fenntartva. Kapcsolat