Ugrás a tartalomra
Az öröklődés krónikus, gyógyíthatatlan betegség, mely szexuális úton terjed, és amelyet az emberi gének és a szülők keveredése okoz.
Kapcsolódó idézetek
-
Az élet nemi érintkezés útján terjedő fertőzés, amelynél a halálozási arány 100%.
Ronald David Laing
-
Az egészség sok szempontból örökségnek tekinthető. Alapját az képezi, hogy szerveid hogyan fejlődtek az anyaméhben. Ami a genomot illeti, ez egyrészt a szülői gének kombinációja, másrészt pedig a magzati élet folyamán bekövetkezett módosulások összege, amelyek különböző környezeti hatásokból erednek, és amelyek befolyásolják a gének kifejeződését.
-
Az öröklődés időben zajló párbeszéd, egy sor utasítás átadása generációról generációra. Saját szókincse van, amelyet maguk a gének alkotnak. Saját nyelvtana: az a mód, ahogyan az információ elrendeződik. Saját irodalma, amely az emberi lény létrehozásához szükséges többezernyi utasítást jelenti.
Steve Jones
-
Az életmód jelentős szerepet játszik a krónikus betegségek kialakulásában, de nem egészen úgy, ahogy azt korábban gondoltuk. Génjeink és az életmód szorosan összefonódnak - jusson eszünkbe a kettős hélix képe. A DNS két párhuzamos szálához hasonlóan a természet adta gének és a táplálkozás szoros kapcsolatban vannak egymással, ami az életünk minden területére kihat.
-
Az öregség gyógyíthatatlan betegség.
Lucius Annaeus Seneca
-
Léteznek az örökletes betegségek és a szerzett betegségek. Előbbiekért a rossz génjeinket okolhatjuk, utóbbiakért a körülményeinket. Van azonban egy harmadik kategória is, amiről egyre többet hallani. Ezek a "kapott", jellemzően kitalált betegségek. A felelősöket a pszichológusok között érdemes keresni.
Szigeti Ildikó
-
A függőség gyógyíthatatlan, krónikus agyi betegség, amely élethosszig tartó kezelést igényel. Az áldozatok hibáztatása, megszégyenítése és büntetése egyszerûen nem mûködik. Úgy tûnik azonban, hogy a társadalom képtelen szakítani saját elavult és hatástalan szemléletétől való függőségével.
-
Bizonyos környezeti hatások befolyásolják a gének kifejeződését, és ezek a változások akár öröklődhetnek is. Az ember több mint részeinek matematikai összege.
Julian Sheather
-
Az emberi faj két veleszületett és gyógyíthatatlan betegséget hordoz; az egyik az élet, amelybe elkerülhetetlenül belehal, a másik a reménység, mely azzal kecsegteti, hogy a halál nem szükségképpen jelenti a véget.
-
Egy mutáció, amely az élet korai szakaszában káros, erősen szelektálódik, mert nem szaporodnak azok, akik hordozzák. Ez azonban nem mondható el egy olyan génről, amely csak életünk későbbi szakaszában válik károssá, mert mire kárt okoz, már továbböröklődik.
Venki Ramakrishnan