Ugrás a tartalomra
Ma a párkapcsolatok nagy része nem a kölcsönös kiegyensúlyozottságon alapul, hanem az egymásra támaszkodáson. Nem egymásért élnek a felek, hanem egymás mellett.
Kapcsolódó idézetek
-
Az egymásra való támaszkodás nem párkapcsolat. És azért nem párkapcsolat, mert a belső elégedetlenség egy rövid idő után mind a két félben fokozódik, és két fontos tényező feszül egymásnak. Egyfelől érzem, hogy a másik nem az igazi, de nem vállalom fel a megfelelő lépést, hogy ezen változtassak, mert a másik oldalon ott a bizonytalanságból származó borzasztó szeretetéhség. A vágy, hogy szeressen már végre valaki, és értsen meg, miközben érzem, hogy valami nem stimmel. Ezért mit csinálok? Benne maradok a kapcsolatban. Mert sokkal fontosabb az, hogy szeressenek, mint az, hogy hallgassak a megérzéseimre.
Csernus Imre
-
Az emberek viszonyát nem az szabja meg, hogy mit érnek, hanem hogy mit akarnak egymás életében.
Németh László
-
Az emberek többsége nem a túláradó szerelem miatt házasodik meg, hanem mert önigazolást keres a társában.
Arthur Miller
-
Egy olajozott párkapcsolat elsősorban az egymás iránti kölcsönös tiszteleten és szerelmen alapul, szerintem. Megannyi dolog útjában állhat két embernek, az utolsók közé sorolnám a korkülönbséget.
-
Sok házaspár éli manapság a páros szinglik életét. Csakhogy az nem párkapcsolat. Legfeljebb lakótársi kötelék.
-
A házasságban az ember már nem önmagának él, hanem egy másikért is, és abban leli örömét, hogy a másikat boldoggá teszi. A másik is ezt teszi, és így a házaspár valóban egymásért él. Az igazi házasság mindig önzetlen kapcsolat.
-
Nem attól lesz boldog egy párkapcsolat, ha egyáltalán nincsenek a két ember között összeütközések. Sokkal inkább arról van szó, hogy a boldog párkapcsolatokban másképp kezelik a konfliktusokat - és ezt meg lehet tanulni.
Szondy Máté
-
Az emberek nem azért szeretik egymást, amilyen a másik, hanem amilyennek a másikat hinni akarják.
-
Egy kapcsolat nem arról szól, hogy két ember ugyanolyan, és ugyanazokat szereti csinálni. Hanem arról, hogy megtanulják összeegyeztetni azt is, amiben különböznek.
Kollár Betti
-
A kapcsolatok minőségét nem az határozza meg, hogy milyennek látjátok egymást, hanem hogy látjátok-e egymást egyáltalán.