Ugrás a tartalomra
Maga az orvosokra hallgat. Nem volna szabad. Hiszen azok mihez értenek? Semmihez, vagy csak annyiszor, amennyitől még veszélyesebbek lesznek.
Kapcsolódó idézetek
-
Mikor orvosnak mész, nem szólnak, hogy ez lesz. Nem mondják el, hogy hány beteget veszítesz majd el. (...) Unom a halált.
-
Csak azt tudom tanácsolni, amit amúgy is mondasz magadnak. Csak túlságosan félsz, hogy megfogadd.
Neil Gaiman
-
Egy orvosnak mindig rosszabb, hisz érti. Nem kapaszkodhat hamis reményekbe.
Agatha Christie
-
A legtöbben nem tudnak hallgatni; késztetést érzünk, hogy értékeljünk, mert hallgatni túl veszélyes. Elsősorban bátorságra van szükség hozzá, aminek nem mindig vagyunk a birtokában.
Carl Rogers
-
Vannak, akik úton-útfélen elfecsegik, amit csak barátokra szabad bízni, és minden fület teletömnek azzal, ami nyomasztja őket. Mások viszont visszariadnak attól is, hogy a legkedvesebbeket beavassák, s ha lehetséges volna, még magukra se bíznának semmit, minden titkot lelkükbe zárnának. Egyiket sem szabad tenni. Hisz egyformán hiba mindenkiben bízni és senkiben sem.
Lucius Annaeus Seneca
-
Ha valaki a szíve legmélyén nem akar meggyógyulni, akkor nem is fog. Lehet bármilyen nagy tudású az orvos, aki kezeli. Minden belül dől el.
-
Egyedül te vagy felelős a testedért! Az orvosnak nem vagy szívügye, sem rokona, sem ismerőse, sem boldog őse, sem senkije! Ha nincs a kezedben a lelet, akkor kérdezz! Ha nem mond semmit, akkor kérdezz! Ha akkor sem válaszol, akkor kezdj el kiabálni, firtasd, ne hagyd annyiban, gondolj a legrosszabbra, rendezz jelenetet, sok hûhót (nem) semmiért! Inkább legyen a mai napon mûbalhé, mint holnap valódi dráma.
Szentesi Éva
-
Manapság gyakran gondolják úgy a betegek, hogy önállóak, maguk is tudnak dönteni. De ez tényleg így van? (...) Nincs semmilyen információ arról, hova forduljanak a betegek; a kórházak és a legjobb orvosok ranglistája pedig butaság. Az orvosoknak segíteniük kellene a betegeknek, hogy megtalálják az utat a megfelelő szakemberhez, de ez csak akkor lehetséges, ha bizalmi kapcsolat alakul ki közöttük.
-
A normális emberek azt mondják, el sem tudják képzelni, hogyan érezhetnék magukat annyira rosszul, hogy tényleg meg akarjanak halni. Meg sem próbálom elmagyarázni nekik, hogy nem arról van szó, hogy az ember meg akar halni. Hanem arról, hogy nem is kellene életben lennie, hogy olyan fáradtságot érez, hogy szétporladnak a csontjai, olyan fáradtságot, ami tele van rettegéssel. Az élet természetellenessége az, amivel előbb-utóbb kezdeni kell valamit.
Meg Mason
-
Ne nézd le azt az orvost, aki azt mondja valamire, hogy "nem tudom"! Ebből a válaszból inkább az következik hogy az illető tisztában van önmagával, ismeri a tudomány korlátait, és ami a legfontosabb, nem érdekli őt a pénztárcád kifosztása.
Doctor Mike