Ugrás a tartalomra
Idézetem
  • Témák
  • Szerzők
  • Kedvenceim 0
  • Témák
  • Szerzők
  • Kedvenceim 0

Vannak, akik úton-útfélen elfecsegik, amit csak barátokra szabad bízni, és minden fület teletömnek azzal, ami nyomasztja őket. Mások viszont visszariadnak attól is, hogy a legkedvesebbeket beavassák, s ha lehetséges volna, még magukra se bíznának semmit, minden titkot lelkükbe zárnának. Egyiket sem szabad tenni. Hisz egyformán hiba mindenkiben bízni és senkiben sem.

Lucius Annaeus Seneca
🎖️ Katonatiszt 🔮 Jövőkép
Ad

Kapcsolódó idézetek

  1. Minden embernek van a világon valami a lelkében, amit senkivel sem közöl. Valami vágy, terv, emlék vagy egyéb teher, ami nyomja, amit szeretne lerázni vagy megosztani. És nincs kivel. Az ember az ilyesmit csak az Istenre meri bízni. S ha őrá nem bízhatja, inkább magával cipeli, ha lázongva, ha roskadozva is. Lőrinczy György
  2. Mindannyiunknak vannak titkai, nincs is ezzel semmi baj, de mindannyiunknak kell egy bizalmas barát, akivel megoszthatjuk azokat. Csak az igazi barátaink őrzik meg a titkainkat, ezért bennük bízunk meg a leginkább.
  3. Néha rossz emberre vesztegetjük a szeretetünket és a bizalmunkat, de ez még nem jelenti azt, hogy egyáltalán nem szabadna megtennünk. A szívet védeni kell, de nem kényszeríthetjük bezárkózásra.
  4. Vannak titkok, amelyek jobb, ha rejtve maradnak. Vannak titkok, amelyeket túl veszélyes megosztani másokkal, még azokkal is, akiket szeretsz, akikben bízol. George R. R. Martin
  5. Vannak, akik megijednek attól, hogy másként is élhetnének, és attól, hogy a világ mégsem annyira szar. Vannak, akik úgy hozzászoknak a dolgokhoz - még a rossz dolgokhoz is -, hogy nem mernek változtatni. Az ilyen emberek feladják. És ha ők feladják, mindenki veszít.
  6. Az embernek néha bele kell vágnia olyasmibe, amit helyesnek érez - azzal vége. Úgy értem: amiről a szíve azt súgja, hogy meg kell tennie. És ha utána elkezd rágódni a dolgon, és úgy érzi, megfeküdte az agyát, amit mûvelt, úgy, mintha a gyomrára ment volna, olyankor megbánja, és azt képzeli, rosszul tette. (...) Csak épp az nem jut az emberek eszébe, hogy nem a szívükben kellene kételkedniük, hanem éppenséggel ezekben a kétségekben. (...) Arról pedig, amit az ember szíve rejt - a legjobb nem beszélni. Stephen King
  7. Olyan nincs, hogy nem találsz egy embert, akinek kiöntheted a gondolataidat, nem a legtitkosabbakat, de azokat, amik a legjobban fájnak, amik emésztenek évek óta, és fúrnak, mint a férgek. Ezeket ki kell dobni; a nagy titkok maradhatnak, arra van elég hely az ember lelkében, azok betöltenek mindent, de csupán nyomják belülről a szívet, csak tompa nyomást érzünk, azok nem tudnak tönkretenni, szétbomlasztani, elrothasztani. Nem úgy, mint a kis dolgok, amelyek megtalálhatók mindenütt... igaz, ezek ott lehetnek a nagy titokban is. Na, azokat ki kell mondani, csak kell valaki, aki meghallgat. Sheenard Anthony
  8. Ha... elfog a kísértés, hogy másokat leírj, mert önteltnek és barátságtalannak látod őket, adj nekik esélyt, hogy megcáfolhassák! Valószínûleg csak tartanak tőled! (...) Mindnyájunknak megvannak a magunk kis bizonytalanságai. Andrew Matthews
  9. Az embernek joga van ahhoz, hogy titkai legyenek. Joga van ahhoz, hogy megőrizze életének azokat az intimitásait, amelyek csak rá tartoznak. Ez nem becsapás, ez nem bizalmatlanság. S ha valaki mégis így értékeli, az a fél, ő nem bízik a másikban, amikor egy teljes életet ellenőrzés alatt akar tartani. Popper Péter
  10. Hibázni egy dolog, sorozatosan hibázni viszont már más. Jól tudom, aki közel enged magához valakit, aki elhiszi, hogy szeretik, az előbb-utóbb csalódni fog. Próbáljon csak meg az ember támaszkodni valakire, garantáltan pofára esik! A másik csupán éppen akkor nem lesz mellette, amikor a legnagyobb szükség lenne rá. Vagy megbízol valakiben, aki innentől fogva cipelheti a te problémáidat is. Csak önmagára számíthat az ember, így elég gáz, ha maga is megbízhatatlan. Jodi Lynn Picoult
Ad

© 2026 Idézetem. Minden jog fenntartva. Kapcsolat