Ugrás a tartalomra
Magamban élő, furcsa, vad gyerek voltam. Kifelé megneveltek, s ezáltal sokszor becsaptam a környezetemet, kik kedves buzgósággal fáradtak azon, hogy eloszlassák magányomat, s nevettetésemre sokféle mókát kieszeltek. Nevettem nekik, szorgalmasan és udvariasan, de belül egészen egyébre gondoltam, és nem figyeltem rájuk. Éltem a magam külön belső életét, s mert nem volt senki, akinek elmondhattam volna, lassan megnőtt ez a bennem lakó élet, széles lett és nagy, mint egy fekete vadaskert, és fallal zárta el tőlem azokat, akikkel együtt éltem.
Kapcsolódó idézetek
-
Mindig is egy kicsit kívülállónak, elszigeteltnek éreztem magam a többi emberrel szemben. Gyerekként sokszor másnak tettettem magam, mint amilyen vagyok, így próbáltam megbirkózni azzal a ténnyel, hogy nem érzem magam közéjük tartozónak.
Keanu Reeves
-
Ha visszatekintek a gyermekkoromra, sajnos, azt kell látnom, hogy nagyon undok kisgyerek voltam. Igen nagyra tartom a szüleimet, hogy ennek ellenére hagytak felnőni. Oly egyszerû lett volna valamit a fejemre ejteni az ablakból. Biztosan százszor is érezték a kísértést, de valami visszatartotta őket. Bizony, nagy kártevő voltam a ház körül.
Pelham Grenville Wodehouse
-
Kislánykoromban rettentő magányosnak éreztem magam - állandóan gondolkodtam, tele voltam kérdésekkel, de nem beszéltem róluk. Attól féltem, hogy valami baj van velem, és nem értettem, miért nem tudok beilleszkedni a többiek közé. Olyan volt az életem, mint egy képkirakó, de abban az életkorban még nem tudtam összeilleszteni a darabkákat.
Rahaf Mohammed
-
A csend függővé tett. És egy idő után elviselhetetlenné vált a gondolat, hogy másvalaki is lehet a házban, hogy megzavarhatja a némaság falát, amellyel körülvettem magam.
-
Ha néha-néha összehasonlítottam magam másokkal, gyakran voltam büszke és beképzelt, de ugyanakkor gyakran levert és megalázott. Gyakran tekintettem magamat zseninek, gyakran félőrültnek. Nem tudtam osztozni a velem egykorúak örömeiben és életében, emiatt gyakran vádoltam magamat, aggodalmak közt vergődtem, mintha reménytelenül el lennék tőlük választva, mintha az élet el lenne zárva előlem.
Hermann Hesse
-
Lassanként fénnyel és értelemmel telt meg minden. A bizonytalanság szertefoszlott, a szavak maguktól törtek elő, és már nem is ügyeltem olyan nagyon, hogy mit mondok. (...) Hallgattam a saját hangomat, de mintha már nem is én lettem volna, mintha másvalaki beszélne, az a bizonyos valaki, akivé válni szerettem volna. A szavak már nem fedték a valóságot, eltolódtak, átsiklottak más, színesebb területekre - nem, amelyeken az életem apró eseményei zajlottak -, és én tudtam, hogy már nem az igazat mondják, hogy képzelgéssé és hazugsággá válnak, de nem törődtem vele, hiszen az igazság vigasztalan volt és fakó, s csak az érzelem, csak az álmok visszfénye fejezte ki az igazi életet.
Erich Maria Remarque
-
Talán csak mindig saját magamat akartam látni egy olyan tükörben, ami szebbnek és jobbnak mutat engem, mint amilyennek én magamat láttam. Talán ezektől a tükröktől szerettem volna megkapni azt a szeretetet, amivel nekem kellett volna szeretni saját magamat, de nem tudtam. Tartozni akartam valakihez, mert önmagamhoz tartozni nem volt jó, nem volt biztonságos. Még annak árán is akartam, hogy rosszabbul bántak velem, mint ahogyan én bántam volna magammal.
-
Tudom én: a gyerekek születésüknél fogva vadak. Egy kis gyengédség, felszíni engedelmesség - ez a legtöbb, amit remélhetek. A látszat alatt megmarad a vadság; keményen, ellenségesen, idegenül.
Joanne Harris
-
És mégis olyan sok minden van, ami csodálattal tölt el: a növények, az állatok, a felhők, a nappal és az éjszaka és az emberben rejlő örök lényeg. Minél bizonytalanabbá váltam önmagamban, annál erősebb rokonságot éreztem a dolgokkal. Igen, úgy érzem, mintha az az idegenség, amely oly sokáig elválasztott a világtól, átköltözött volna belső világomba, és váratlanul kinyilvánította volna, hogy magamnak vagyok ismeretlen.
Carl Gustav Jung
-
Mindig rossz dolgok felé húzódtam. Szerettem inni, lusta voltam, nem volt Istenem, politikám, ideám, ideálom. Letelepedtem a semmiben. Ez egy fajtája a nemlétezésnek, de elfogadtam. Nem lettem érdekes személy. Nem is akartam érdekes lenni, az túl nehéz. Amit igazán akartam, az egy puha, ködös kis hely, ahol élhetek, és hogy hagyjanak egyedül.
Charles Bukowski