Magyar nyelv! Vándorutakon kísérőm, sértett gőgömben értőm és kísértőm, kínok közt, gondjaimtól részegen, örökzöld földem és egész egem, bőröm, bérem, bírám, borom, míg bírom és soraimmal sorsom túl a síron, kurjongó kedv, komisz közöny, konok gyász: mennyei poggyász.

Kapcsolódó idézetek

1. Magyarnak születtem. Szeretem e földet Büszke szegénységben, bús gyönyörrel én; Más nemzet gyermeke gúnyos nyelvet ölthet, - Nincs hivatás, szentebb, e föld kerekén! Boldogabb nép sarja kicsinyelve szánhat, - Ezt a csodás érzést hogy is értené! Óh de honszerelmem gyûlöletre lázad, Ha rút árulás tör idegen felé... Sajó Sándor
2. Vándor vagyok. Zord eszmék vándora. Gond és harag pusztáit járja lábam. Lelkemben elvész édes sóhajod, Mint a madár-hang erdők viharában! Ábrányi Emil (ifj.)
3. Óh, menni, menni, Óh, élni tovább, Bús kínok alatt Járni, szenvedni, De lenni, lenni. Ady Endre
4. A jólétben vígság, a gondban enyhület, a bánatban vigasz, az örömben víg társ, minden időben egy másik magam.
5. A gyász olyan, mint egy bőrönd az ágy közepén. Nem számít, mi van, fel kell emelned és magaddal vinned mindennap. Bizonyos napokon sziklákkal lesz tele és azt fogod gondolni, nem bírod tovább. Később azonban könnyû lesz... mint a pehely.
6. Légy bölcs, légy balga, pap, Laikus, gazdag vagy szegény, Fösvény, tékozló, kicsi, nagy, Úr, paraszt, szép, rút, bûn s erény, Bármily rangú földi szirén, Csupa nyakék, dísz, kincs, sugár, Hiába: e föld kerekén Mindenkit elvisz a halál. Francois Villon
7. Oly könnyû a végakaratom, hisz nincs semmim, mit eloszthatok. A vándor sorsa mostoha, guruló kövön nincs moha. Testemet, ha van rá mód, hamvasszátok porrá, hamuvá. S tarka szellők szórják szét, hol tarka virágos a rét. Feléled tőle, kivirul.
8. Vesszen, akárhogy kéne, maradjon utált sebem és szenvedésem, legyen másé, bármily gyönyörû, büszke leszek rá, hogy kibírtam: ha megvénül, se tudja meg, hogy valamikor érte sírtam. Szabó Lőrinc
9. Ó! édes a viszontagság gyümölcse, Mely, mint az ocsmány és mérges varangy, Fejében drága gyöngyszemet visel; Ez élet itt piaczi zajtól menten, A fában nyelvet, könyvet a patakban, A kőben szót s mindenben jót talál. William Shakespeare
10. Lassú kortyokban nyelném újra és újra drága lényed mámorító közelséged soha meg nem unnám veled a létezés szégyenét elviselni megtanulnám de fogytán már időnk otthonunk és vesztőhelyünk ez a sivár kietlen terep ne sírj te gyönyörûséges ne fordítsd el a fejed öleljük inkább át egymást vacogva hideglelősen ameddig csak lehet.